Fraternity-Testvériség, 1994 (72. évfolyam, 1-4. szám)
1994-01-01 / 1. szám
fraternity KOSSUTH LAJOS Beszéde a Missouri állambeli St. Louisban, Március Tizenötödike negyedik évfordulóján, 1852-ben Page Hölgyeim és Uraim! Ma van a magyarországi forradalom negyedik évfordulója. Forradalmak évfordulói majdnem mindig kapcsolatban vannak néhány hazafi emlékével, akik e napon estek el, akárcsak a spártaiak Thermo- plaenél, a hazájukhoz való hűség mártírjaiként. • Majdnem minden országban van néhány büszke katafalk, néhány díszes sírkő, amelyet egy ilyen napon örökzöld-fonattal, a hazafiúi gyöngédség kegyes megnyilatkozásával díszítenek. Én az elmúlt éjszakát ébren álmodozva töltöttem. S lelkem a múlt mágneses szárnyain haza szállott az én szeretett, vérző hazámba, s az éj csendjében sötét leplekbe burkolt alakokat láttam, örök bánat sápadtságával szomorú homlokukon, de megrendítően e gyász könny télén csendjében, amint végigsuhantak Magyarország templomainak temetőin, és letérdepelve a sírok fej fáihoz, lehelyezték oda az örökzöld-ág és a ciprus kegyes adóját, és egy rövid ima után ökölbeszorított kézzel és fogcsikorgatva felkeltek, aztán könnytelenül és csendesen, amint jöttek, ellopakodtak. — Ellopakodtak, mert hazám gyilkosainak vérebei ezen az éjszakán és ezen a napon minden sarkon ott szimatoltak, és börtönbevetették azokat, akik a szeretteik iránti kegyes emlékezésnek kifejezést mertek adni. Manapság a mosoly, mely egy magyar ajkán kél, a zsarnokság elleni kihívás bűnének tekintetik, s egy könny a szemében egyenlő a lázadással. S én, hazavándorló lelkem szemével, mégis ezreket láttam, amint a hazafiúi kegyelet e művét végrehajtják. És láttam többet is. Ahogy a kegyes áldozathozók ellopakodtak, láttam a megtisztelt halottakat, amint sírjaikból félig kiemelkedve, megszemlélték az áldozatot, és búsan azt suttogták: *• Fenti cikkünk Kossuth Lajos beszédéből való, amelyet az Egyesült Államokban tett szónoki körútja során a Missouri-állambeli St. Louisban mondott, 1852. március 15-én, a magyar szabadság napjának 4. évfordulóján. “Megint egy ciprus! Még mindig nem az öröm virága! Még mindig itt van a tél fia és az éjszaka szomorúsága rajtad, szülőhazánk? Még nem vettek elégtételt értünk?” És a keleti ég hirtelen elvörösödött és véres lángokkal ízzott s a messzeségből, messzi nyugatról fény lobbant fel, mint egy csillagokkal ékesített sáv, és fénye mélyéről felemelkedett egy ifjú sas, és elszállott a keletről felcsapó véres lángok irányába ; és amint közel ért, megjelenésére a forrongó lángok súgárzó, kelő nappá változtak s a mamagasságból, mintegy válaszul a halottak kérdésére, egy hang hallatszott alá: “Aludjatok még egy kis ideig, enyém az elégtétel dolga. Én alkotom nyugat csillagait, és kelet napját. És amikor legközelebb felébredtek, ott találjátok az öröm virágát hideg ágyatok felett.” És a halottak felvették a ciprus-ágat, a feltámadás jelét, csontkezűkbe és lefeküdtek sírjaikba. Ilyen volt az álma virrasztó lelkemnek. És imádkoztam s ez volt az imám: “Atyám, ha érdemesnek ítélsz engem, vedd el e keserű poharat az én népemtől és add helyette nekem.” És suttogás kelt körülöttem, hasonló ehhez a szóhoz: “Amen 1” Ilyen volt az én álmom, félig sejtelem, félig prófécia, de mindez elrendelés. Mindazonáltal e halottak közül, akiket én láttam, senki sem március tizenötödikén esett el. Ok a királyi esküszegés áldozatai voltak, amely visszaélt Március Tizenöt bizalmával. A mi forradalmunk évfordulóját egyetlen csepp vér sem mocskolja be. Mi, a nemzet választott képviselete, munkával elfoglalva, de nyugodtan ültünk az ősi Pozsony törvényhozó csarnokában, és e reggelen az ékesszólás különösebb folyama nélkül, rövid szavakkal fogadtuk el törvényeinket; hogy a nép szabad legyen; a feudálizmus kötelékei megszűnjenek; a paraszt legyen szabad birtokos; hogy a kötelességek egyenlősége, a jogok egyenlősége legyen az
