Fraternity-Testvériség, 1990 (68. évfolyam, 1-4. szám)
1990-01-01 / 1. szám
FRATERNITY Page 9 EVANGÉLIUMOT ÉS NE NEKROLÓGIÁT! A tékozló fiú története 1989 végén a romániai események után joggal hihettük, hogy a ránk zúdoló világ-változás tömege lassulni fog. Mi, akik már szinte mindent "láttunk" és "hallottunk", a múlt heteken ismét egy politikai csodát bámulhattunk meg. A szovjet uralkodó párt 75 esztendő után önként, vérontás nélkül feladta azt az igényét, hogy az emberiséget egy utópisztikus boldog- ságúton vezesse a szebb jövőbe. A múlt hetekben Moszkvában végre felvésték Lenin fekete-vörös márvány mauzóleumára: 1990. február. Most már tényleg meghalt! Ki tud e roppant sebesen változó világ kakofónikus képében kiigazodni? Van-e erre történelmi magyarázat? Hogyan tud egy óriási filozófiai világ- rendszer többmilliós hivatásos klérussal, hatalmas atombombás hadsereggel egyszerűen összecsukódni? Igaz, századunk az "izmusok" temetője, de mégis, 75 éven át micsoda erőfeszítés, terror, hallatlan energia ment arra, hogy ezt a világképet megvalósítsák. így ma tulajdonképpen elmélkedésünk egy nekrológia, gyászbeszéd is lehetne a történelem süllyesztőjében gyorsan eltűnő ideológia felett. De ne tartsunk nekrológiát felette, mert nem érdemli meg. Százmilliók szenvedtek, generációk vetéltek el, tízmilliók pusztultak el, hogy ezt a mai csodát végre megérhessük. Inkább eligazítást, magyarázatot keressünk a jelenségre. Nézzük meg a Szent könyvet, a Bibliát, mire taníthat Isten bennünket itt és most? A tékozló fiú történetét sokan sokféleképpen magyarázzák. Leggyakoribb az a megközelítés, amikor egyszerűen az apa az Istent képviseli, mi pedig a tékozló fiú különféle variációját. De ma alkalmazzuk e krisztusi tanítást egy nagyobb körre, a lehető legnagyobbra: vetítsük ki Isten és az embervilág közötti kapcsolatra. így az apa az Isten, a kisebbik fiú pedig az emberiség egyik része. Hogyan néz így a történet? Mi lehet itt az evangélium, az örömüzenet? A fiú, mint minden gyermek, felserdült és úgy érezte, hogy kinőtte a szülői házat. Meg akart állni a maga lábán, minden apai segítség nélkül. Elvégre elért egy korhatárt, nincs szüksége tanácsra, intelemre, segítésre többé. O döntötte el saját nagykorúságának idejét, nem az apa! Az ilyenfajta gondolkodás Istenről a felvilágosodással kezdődött Európában, és az orosz forradalomban csúcsosodott ki. A Marxizmus egyik sarkalatos kritikája az egyház felé az volt, hogy az emberiség egyszerűen felnőtt, így nincs szüksége többé Istenre. A modern ember a maga ura. Nincs szüksége felsőbb törvényre, bölcsességre, az mind hókusz-pókusz, lényegtelen számára. Sokszor még papok is csatlakoztak e kórushoz, amikor az "Isten halott" teológiát művelték. Emlékezzünk, a fiú önálló akart lenni, független az apától, és ezért kikérte jussát útravalóul: anyagi, materiális kincseket, a vagyon egyrészét. De nem érdekes, hogy csak anyagit kért és vitt magával? Nem kérte el az apai áldást, nem vitt hagyományt, nem vitte el a szülői ház erkölcsét, lelki-, szellemi kincseit— csak a materiális értékeket. Hasonlóan az ateista, új világot építeni akaró elvtársak is csak a múlt anyagi örökségét követelték felhasználásra, minden más eldobható volt szerintük. El a régimódi szokásokkal, erkölcsökkel, művészettel, humánummal, haza- szeretettel. Majd az új társadalom szocialista tartalmú értekeket fog kinevelni a maga anyagi világából. Mert hiszen mindennek csak materiális alapja van, magának az életnek is, mondották. A szülői háztól elfutó, az apát faképnél hagyó, de anyagi javakat elcipelő magabiztos fiú hamarosan bajba került. Materiális vagyonát egyszerűen el- tékozolta. De miért? Mert dobzódva élt, mert lelki kincsek nélkül próbált élni, mert erkölcs és etika nélkül erkölcstelenségbe esett. Senki nem volt felette, önmaga ura lett, senki tanácsát nem fogadta meg. O elégséges volt önmagának, és ez lett a veszte. Ez a főmagyarázata annak, hogy korunk nagy ateista, materialista ideológiája megbukott. Nem volt elég erkölcsi, etikai tartalom benne. Mindenkit korrupttá próbált tenni. Az emberi önzés, kizsákmányolás, durvaság, gonoszság ellen nem volt hatásos ellenszere. A hatalom kísértésének nem tudott ellentmondani, mert lelki értékei nem voltak. így milliókat pusztított és nyomorított meg. Saját erkölcsi vákuma lett romlásának a főoka. A tékozló fiút szomorú züllése odáig vitte, hogy éhezett, és kínjában a disznó-vájúhoz futott, mert "az ő gyomra üres volt". Hasonlóan az etikai, erkölcsi ürességet az anyagi javak pusztítása és elfecsérlése jellemezte a volt szocialista világban. A "mindenkinek maga felé hajlik a keze" viselkedéssel csak egy eredmény volt lehetséges — az anyagi tönkremenés. Emlékezzünk a szörnyű erdélyi jegyrendszerre, a fagyoskodó emberekre. Yakovlev szovjet pártideológus maga beismerte: "A szocializmus azt jelentette sokaknak, hogy mindenki szegény legyen." Ebben a mélypontban, a nyomor kellős közepén, a fiúnak még egy krízissel kellett szembenéznie: saját magával, bűnével, vétkeivel. De amikor belátta lelki betegségét, akkor meglátta kegyelmesen a kiutat is. Bocsánatot kell kérnie apjától és vissza kell mennie hozzá ismét. Haza a szülő házba, a régi szokások, a többévezredes etikai törvények világába. Vissza a
