Fraternity-Testvériség, 1988 (66. évfolyam, 1-4. szám)

1988-07-01 / 3. szám

FRATERNITY Page 13 = HALOTTAINK = a Búcsú Ft. György Árpádtól Július 7-én eltemettük Ft. György Árpádot, az Amerikai Magyar Református Egyesület volt elnökét. A Borsod megyei Szalonna községben született, az országnak abban a részében, ahonnan a legtöbb református magyar vándorolt Amerikába. Öt nem tanulmányútra küldték. Életút során jött Amerikába. Nem is jött! Két éves korában karjukon hozták áldott emlékű kivándorló szülei, néhai György Péter és neje, Gyenes Zsuzsanna. Az amerikai magyarsággal vállalt sorsközössége tehát a kivándorló magyarok hajóközösségével kezdődött. Kilenc éves volt, amikor szüleit elfogta a Magyarországra való visszatelepedés gondolata. A honvágy. Vágyott, vagy vitték, a sorsvállalás folytatódott azzal, hogy az amerikai iskola padjaiból kivett gyermek szüleivel együtt visszavándorolt Magyarországra. Mintha semmi nem történt volna, a Trentonban (NJ) elkezdett elemi iskolát Szalonnán folytatja. A polgári iskolát Tokajban végzi. Utána a sárospataki kollégium tanítóképző intézetében nyer kántori és tanítói kiképzést. 1931-ben, a magyar földön már gyökeret vert ifjú két testvérével: "Veszi vándorbotját, széles tengeren át Visszaindul fázva, nagy Amerikába." (Amerikai népdal). Ez is amerikai magyar sors. Újra a már-már elfelejtett angol lett a továbbtanulás nyelve. Patak után Bloomfield, az amerikai Sáros­patak, nyitotta meg kapuit a tanulnivágyó, tehetséges ifjú előtt. Az onnan kikerült György Árpád már egyforma könnyedséggel mozog az egyházi élet angol- vagy magyar-nyelvű területein. A következő adatok is erre utalnak: 1933 —A caldwelli (NJ) presbiteriánus magyar gyülekezet szolgálatát vállalja. 1934— A Független Amerikai Magyar Református Egyház exmittálja és a Carteretben (NJ) végzendő szolgálatra elküldi. 1935— Teológiai tanulmányait színjeles osztályzattal végzi és Bachelor of Divinity fokozatot nyer. A newarki (NJ) presbiteriánus egyházmegye lelkipásztorrá szenteli és az év szeptemberében az elizabethi (NJ) egyházban szolgál. 1942 —Első beiktatott lelkésze a bronxi (NY) függet­len egyháznak. 1944 —Az elizabethi gyülekezet visszahívja pásztorának. 1964—A Magyar Egyházkerület közösségébe lép és a délchicagói (IL) gyülekezetben tölt 22, pásztori szolgálatban gazdag esztendőt. Negyed század, öt gyülekezet, három egyházi közösség szolgálatában. Induláskor ígéretes hajnal­pírban égett az amerikai református magyarság. A gyülekezetek fiatal életét üde frisseség, fáradhatatlan építési vágy jellemezte. 1942 februárjában feleségül veszi Frankó Pálmát, egy bevándorolt magyar család már Amerikában született leányát, akiben valóban hozzáillő élettársat és segítőtársat nyer a szent és boldog házasságban. Pálma tiszteletes asszony eszményképévé válik az amerikai magyar református papnénak. Házasságukat Isten két gyermekkel áldotta meg. Pálma Zsuzsanna New Yorkban, Róbert György Elizabethben született. A György Árpádban rejlő vezetői talentumot egyházi közössége korán felismeri és igénybe veszi. Szolgálta a nyugati egyházmegyét a titkári, alelnöki és elnök feladatkör betöltésével. Egyházkerületi síkon is végigszolgált minden tisztséget. 1963-ban közegyházi szolgálata illő tetőzéseként az Egyház- kerület bizalma, elnöki minőségben, az Egyházkerület élére állítja. Egyházaink mellett építette amerikai magyar refor­mátus életünk közös alkotását, az Amerikai Magyar Református Egyesületet. 1957 előtt chicagói vonat­kozásban munkása, attól kezdve vezértestületi tagja. 1968-ban lemond lelkipásztori állásáról és átveszi az Egyesület titkári munkakörét. Az 1976-ban tartott konvenció pedig elnöknek választja. Ebben a tisztben szolgált 1980-ig. Szerette fajtáját, az amerikai magyarságot, mely őt közéletünknek adta. Népe is szerette, megbízott benne. Nemcsak a lelki kincsek gondozását bízta rá, de a legtekintélyesebb amerikai magyar tőke, az Egyesület vagyonának kamatoztatását, szeretetintéz- ményünk kormányzását. Mindezekben hű sáfárnak bizonyult. Abban is van sorsvállalás, de már kellemesebb, jól megérdemelt része, hogy oda vonul vissza, ahova a nyugdíjas esztendőket élvező magyarság nagy része húzódik, Floridába. Pálmát 1987 augusztusában szólította magához az Úr. György Árpádot az év augusztus 7-én temettük élettársa mellé a ligonieri temetőben. Áldott legyen emlékezete! Bertalan Imre

Next

/
Thumbnails
Contents