Fraternity-Testvériség, 1987 (65. évfolyam, 1-4. szám)
1987-10-01 / 4. szám
Page 16 TESTVÉRISÉG BRANCH 300—WASHINGTON, D.C. Eszenyi László, Egyesületünk volt alelnöke, Magyarország volt vezérezredese 1987. szeptember 16- án egy rendkívül érdekes előadást tartott a washingtoni osztály tagjai számára. "Kivonatok Eszenyi László kézirataiból" címen az 1944-es esztendő hazánk számára sorsdöntő óráit ismertette úgy katonai, mint politikai, eddig nem ismert részletei felől. Nagysikerű előadásáért Egyesületünk vezetősége, a 300-as osztály, valamint a jelenlévő hallgatóság nevében köszönetét mondunk. Ebner István, az Osztály Elnöke BRANCH 302—NEW BRUNSWICK, NJ Október 7-én este 7:00 órakor tartotta osztályunk őszi, rendes gyűlését. A megjelenteket Tompa Julianna osztálykezelő köszöntötte, megemlékezve Urunk kegyelmes jóindulatáról, mely teljes fel- gyógyúlást hozott oszt. elnökünknek, Nt. Rőczey Barnabásnak. A lelkipásztor, köszönve jókívánságainkat, imájával megnyitotta a gyűlést. Az elmúlt hónapok eseményeire visszatekintve, két fontosabb osztály-rendezvényről emlékeztünk meg: 1. A február végen, New Brunswickon tartott District gyűlésről, melyen osztályunk volt a vendéglátó. A baráti és testvéri légkörben lezajlott megbeszéléseket ínycsiklandó, finom falatok feltálalásával szakítottuk félbe ebédidőben, hogy a hátralévő délutáni gyűlés-programot még kellemesebben töltsék egyesületünk megjelent osztálykezelői és képviselői. Osztályunk ez alkalommal sem feledkezett meg a Tanulmányi Alap megsegítéséről és $50.00-os ajándékkal támogatta azt. 2. Szeptember 27-én nagysikerű Bethlen Otthon Ebéd-et rendeztünk a New Brunswick-i Magyar Református Egyház gyülekezeti termében. Nt. Kovács Pál, az Otthon igazgatója, családjával együtt megtisztelt bennünket és az istentiszteleti szolgálatok után részt vett az ebéden. Örömmel tapasztaltuk, hogy környező egyházaink éppúgy, mint magyar szervezeteink, szép számmal küldték el képviselőiket, hogy velünk ünnepeljenek. Főtisztviselőink közül pénztárnokunk, Puskás Béla és neje képviselték a központi irodát. Az ebéd tiszta bevételét, $400.00-t a Bethlen Otthon javára ajánlottuk fel és ebből $200.00-t a Bethlen Archivum Alapra, $200.00-t pedig az Építkezési Alapra átutaltunk. A tombola $100.00-os bevételével osztálypénztárunkat gazdagítottuk, hogy azt majd további segítségnyújtásra használjuk fel. Gyűlésünk során továbbá csendes fohászban emlékeztünk meg az év során elhunyt tagjainkról, névszerint: Pieters Helen, Molnár Zsuzsanna, Sivak Izabella, Nagy Ernő, Pilsa Julia, Chorbak Emma, Polgár János, Demian Lajos, Lawrence Julia, Sipos Andrásné, Tóth István és Magyar Mihályról. Köszönjük Urunknak, hogy életükkel virágoztatták osztályunk tagságát. Béke poraikra! Vezetőségünk további tervei között szerepel: Hálaadás napján élelmiszercsomagokkal megajándékozni 4-5 rászoruló családot. Karácsonyi osztályünnepünket december 12-re tervezzük, melyet a New Brunswick-i Magyar Református Egyház gyülekezeti termében tartanánk d.u. 3 órai kezdettel. Gyűlésünket, megköszönve a jelenlévők részvételét, este 9 órakor zártuk. Tompa Julianna, Osztálykezelő New Brunswickon, osztályunk szárnya alatt új, segélyező intézmény, a Hungarian Resettlement Committee — Magyar Menekültügyi Bizottság kezdte meg munkáját. A bizottság feladata az, hogy elsősorban az Erdélyből menekülő magyar testvéreink letelepíeséröl, otthon és munkalehetőség felkutatásáról gondoskodjon. Egyesületünk helyi irodájában talált otthonra a nemes kezdeményezés, ahol Kovács Zsuzsanna és Tompa Julianna koordinátorok végzik a szolgálatot. Kérjük egyesületünk azon tagjait, barátait és támogatóit, akik anyagi vagy gyakorlati /lakás, munkalehetőség/ segítséget tudnak nyújtani ebben a törekvésünkben, a következő címre küldjék felajánlásukat: Hungarian Resettlement Committee, 251 Somerset Street, New Brunswick, NJ 08901. NE FELEDKEZZÜNK EL EGYESÜLETÜNK TESTVÉRSEGÉLYZŐ MÚLTJÁRÓL! A jelenben, Istennek hála, már nem árvaházakra van szükség, de szabadságot óhajtó, otthont és megélhetést kereső, hazátlan menekültek várják a segélynyújtó kezet. Osztályunk az elsők között fejezte ki támogatását $100.00-os adományával. DONATIONS TO STUDENT AID FUND $50.00 Ed Bihary $25.00 Endre Csornán; Ben Koppelman & Al Eglow: "In memory of Betty Balazs, a long and faithful member and employee of the HRFA whom we came to know and love."