Fraternity-Testvériség, 1985 (63. évfolyam, 1-4. szám)
1985-10-01 / 4. szám
Page 6 TESTVÉRISÉG MOLNÁR JÓZSEF 1916-1985 1985. szeptember 16-án este megkondultak a közel ezeréves szalonnái (Borsod megye) református templom harangjai. Vajon kiért csendítenek? — kérdezték egymástól a szalonnaiak. Négyezer mérföldes távolságban, szomorúan zúgtak a passaici magyar református egyház harangjai. Egyidő- ben a szalonnái harangzúgással, gyönyörű szeptemberi délutánon, temették Molnár Józsefet, akinek egész élete üzenetét szimbolizájla az, hogy két kontinensen szólott érte ugyanakkor a harang. Passaicon született pedig 1916-ban, abban az egyházban keresztelte meg néhai Tegze László és ugyanabban a templomban konfirmálták,de gyermekkorában és ifjúságában kétszer is megjárta jó szüleivel, Molnár Istvánnal és Kurucz Borbálával, az ősök földjét. Kétszer mentek „végleg” haza Szalonnára, ahonnan mégiscsak vissza kellett jönni, mert mint édesapja mondogatta: „Amerikába visz- szahúzta az inast a szíve...” Pedig mindhalálig otthon érezte magát Szalonnán, amit jelképez az is, hogy neve is arany betűkkel olvasható nagyszülei sírfeliratán, a szalonnái református temetőben. Egész életére elmondható az, hogy ő tipikusan amerikai magyar református ember volt és nem is akart soha más lenni. Élete elválaszthatatlan a passaici magyar református egyháztól és az Amerikai Magyar Református Egyesülettől. Minden más az ő életében csak legfeljebb másodrendű jelentőségű volt. Húsz esztendőn keresztül volt egyházának pénztárosa, egész fiatal korától kezdve presbitere, majd pénztárossága után Washingtonba költözéséig magyar gyülekezeti gondnoka. 1952-től vezette az egyesület 13. számú osztályát, az 1956-ban tartott konvenció óriási szavazattöbbséggel igazgatónak választotta meg és ezt a tisztséget húsz esztendőn keresztül nagy felelősséggel és áldozatvállalással viselte. 1976-ban a konvenció az Egyesület pénztárosának választotta meg és ezt a tisztséget becsülettel és példás hűséggel töltötte be nyugdíjba meneteléig, azaz 1984. december 31-ig. Már az 1984 szeptemberében tartott egyesületi konvención is feltűnt gyengülő egészségi állapota. Békés nyugdíjas évek helyett nyolc és fél hónapos betegség és szenvedés volt az osztályrésze. Mély és kiegyensúlyozott magyar református hite volt életének eme legnehezebb idejében is az ő egyetlen vigasztalása és ereje. Hitéről és Krisztusba vetett reménységéről szép bizonyságot tett, amikor otthonában, családja közösségében, új-kenyér alkalmából kilenc éven át volt passaici lelkipásztorától utoljára felvette a szentjegyeket: a kis gyülekezeti éneklésben az ő hangja zengett a legerősebben és nyújtott vigasztalást mindazoknak, akik már akkor is sok aggodalommal vették körül. Ugyanerről a hitről tett bizonyságot mindazoknak, akik élete utolsó két hete során, az általa annyira szeretett ligonieri Bethlen Otthonban, szobájában felkeresték és — most már tudjuk — imádságos szívvel búcsúztak tőle. Isten kegyelméből élete utolsó két hetét ugyancsak a Bethlen Otthonban élő édesanyja mellett tölthette el. Szeptember 13-án halt meg békességben, soha meg nem rendült hittel és reménységben. Temetésén nyolc amerikai államból, Kanadából és Argentinából voltak jelen őt mindég szerető és tisztelő magyar reformátusok. Nt. Bertalan Imre, Ft. Király Zoltán, dr. Komjáthy Aladár, Kovács Pál és Vargo Elemér szolgáltak a temetési istentiszteleten. Gyászolják özvegye, sz. Kovács Ilona, leányai dr. Komjáthy Aladárné Ilona, Fenton Stefánné Dorothy és Joanne, valamint unokái Komjáthy István, Komjáthy Viktória, Fenton Sarton, édesanyja özv. Molnár Istvánná, sz. Kurucz Borbála. Áldott legyen emlékezete! A.B.F.R.A. Bertalan Imre LIGONIERI NAPOK Több évtized hagyománya, hogy az amerikaimagyar reformátusság szellemi vezetői — úgy lel- készi, mint világi vonalon —, a Labor Day utáni héten találkoznak a kies fekvésű pennsylvaniai Li- gonierban. Ez a közös tervek kidolgozásának a műhelye: a szellemi feltöltés laboratóriuma: az esetleges feszültségek levezetésének központja. A beszámolások hete, az elképzelések kivetítésének hete, a tervek kitervezésének hete. Az idén a ligonieri napok valahogy még az eddigieknél is fontosabbak voltak. A múltban az ökumené beszédtéma volt: az idén élő valóság. Ott volt közöttünk a Pápa őszentsége által a magyarok lelkigondozására kijelölt főtisztelendő dr. Irányi László püspök úr. „Közös feladatainkról” beszélt a jelen volt hetven-egynéhány református lelkipásztornak és világi vezetőnek. Ennél ökume-
