Fraternity-Testvériség, 1983 (61. évfolyam, 1-4. szám)
1983-04-01 / 2. szám
Page 12 TESTVÉRISÉG AZ ELNÖK ROVATA Egyesületünk életével kapcsolatos mondanivalómat tavaszi gyűléseink végzett munkája köré csoportosítom. Április 17-ét követő hétre esett igazgatóságunk gyűlése. Nyomban utána négy körzeti összejövetelen találkoztak tisztviselőink és igazgatóink szervezőkarunkkal és osztálykezelőinkkel. Mindkét gyűlés témája egypesiile- tiink megújulásával kapcsolatos feladatainkból adódott. Kiinduló pont gyanánt elfogadtuk azt a tételt, hogy egy intézmény — így egyesületünk is — csakis azokon az elveken állva újulhat meg, melyek azt életrehívták. Ennek szemelőtt tartása nagyon fontos az alábbiak megértéséhez. Miért van a hangsúly az újrakezdésen, megújuláson? Érthető, ha áttekintjük a mögöttünk levő kétéves útszakaszt. Egyesületük élete csaknem holtpontra jutott azóta, hogy az 1980. évi konvenció elrendelte a William Penn szövetséggel való egyesülés lehetőségének kivizsgálását, mely igyekezet — idők során — igazgatóságunk részéről egyenes javaslattá erősödött. Ha jövendőnkkel kapcsolatos kérdések napirendre kerültek, a válasz mindig ez volt: Mi szükség van rá? Úgyis egyesülünk. Életritmusunk lelassulása legjobb bizonyíték amellett, hogy jó hitben tárgyaltunk és reménységgel tekintettünk a „régi álom” valóra válása felé. A konszolidációs törekvés margójára. Nem volt szándékomban mégegyszer foglalkozni ezzel a kérdéssel. Ha most mégis hozzányúlok a forró kására emlékeztető ügyhöz, ezt kötelességből teszem. Az utóbbi időben ugyanis, szóban és írásban, tárgyalófeleink oldaláról egyre többször elhangzik a vád, hogy a régi álom meghiúsulásáért a Református Egyesületet terheli a felelősség. Nem olcsó polémia hangján, hanem mélységes csalódás érzésével, történeti igazság kedvéért, jövendő nemzedék okulására, mint hiteles tanú, kívánok némi helyesbítéssel élni. Elsősorban tisztázandó, hogy mi is az a sokszor emlegetett „régi álom”? Nem kevesebb, mint az egvedeire bomlott amerikai magyarságot lelki, szellemi, kulturális és gazdasági alapon, testvérsegítő egyesületi szinten egy táborba hozni. Ez az elgondolás búvó patakként végigkíséri egyesületeink történetét. Ezzel a gondolattal kereste meg a William Penn elnöke igazgatóságunkat az 1980. évi tavaszi gyűlésen: A két nagy amerikai magyar testvérsegítő egyesületet amerikai magyar névvel és célkitűzéssel egyesíteni. E gondolat munkálására — mondotta — a maguk részéről konvenciói és igazgatósági megbízatása van. Igazgatóságunk, gondos megfontolás után, engedett a gondolatnak, hiszen egyesületünk egész története folyamán az egyetemes magyarság szolgálatában élt. Nevében, célkitűzésében amerikai magyar! Ez az alapmegegyezés képezte kiindulópontját és feltételét a szinte két évet igénybe vevő egységtárgyalásoknak. A nemes cél munkálásában összehangolódtak a nyelvek, összemelegedtek a jó magyar szívek. Gyanakvás helyett bizalom vett erőt a lelkeken. Egyszer csak jött, — mert úgy látszik jönnie kellett, — két héttel a már meghirdetett rendkívüli konvenció előtt, a derült égből lesújtó villám váratlanságára emlékeztető hivatalos átirat, mely szerint a William Penn igazgatósága, csaknem egyhangú szavazattal az amerikai magyar név felvétele helyett a William Penn név megtartását javasolja. Ez a fordulat nem is volt annyira váratlan, mint ahogy nekünk feltűnt. Ehhez a döntéshez — most már tudjuk — sok köze volt annak a ténynek, hogy William Penn, a velünk felvett párbeszéddel párhuzamosan, bekebelező tárgyalásokat folytatott egy nagyságra hozzánk hasonló, német hátterű, anyagi nehézségekkel küzdő, Szent György Lovagok néven ismert egyesülettel. Ezek nyilván nem jó néven vették, hogy egy nevében és célkitűzésében amerikai magyar egyesületbe kényszerülnek beolvadni. Itt jött tehát a nem várt fordulat, a nehezen felépített bizalom összeroppanása, minek következtében hiábavaló fáradozásnak bizonyult minden olyan próbálkozás, mint a névre vonatkozó, említett indítvány villámgyors visszavonása, konvenció elnapolása. Ilyen hangulatban tárgyalt a rendkívüli konvenció, mely bizalom hiányában alig tehetett mást, mint hogy vé- getvessen az ígéretesnek indult, de váratlanul megbicsaklott egység-törekvésnek. Pódiumokon elhangzó beszédekből úgy értesültünk, hogy testvérként kezelt tárgyaló feleink nem adták fel az egyesülés gondolatát, de többé nem amerikai magyar név és egyenlőség jegyében. A jövőben, — mondja a William Penn közgyűlésének határozata, — a Református Egyesület számára, ha éppen egyesülni kíván, egy út marad, éspedig az az út, amely bármely hátterű egyesület számára nyitva áll: feltétel nélkül beolvadni a William Penn egve-
