Fraternity-Testvériség, 1983 (61. évfolyam, 1-4. szám)
1983-01-01 / 1. szám
EGY CSELLÓ TÖRTÉNETE Radó István és Judit, a fiatal 30 éves csellózongora művész házaspár neve ismert a Los Angeles-i magyarság előtt. Tavaly nyáron érkeztek Romániából végleges letelepedésre. Nagyváradi származásúak, a bukaresti zeneakadémián végeztek, majd az állam Cr*viova-ra helyezte őket, ahol aktív tanárként és zenészként működtek. A román állam fetván közismert csellóját nemzeti műértéknek nyilvánította, így nem engedte a kihozatalát, így csak egy tanúló csellót hozhattak magukkal: Ez volt minden vagyonuk amikor 1982 nyarán megérkeztek Los Angelesbe. A “sors” úgy hozta, hogy a San Fernandó Völgyi Magyar Református Egyházai kerültek kapcsolatba. Éppen akkor ürült meg az ottani kis legény lakás. Radóék odaköltöztek. Az egyház segítségként felajánlotta kitűnő zongorájának a használatát úgy gyakorlásra, mint tanításra. Az első lépés egy új koncert cselló szerzése volt. Szakemberek segítségével Radóék körülnéztek és egy kitűnő japán gyártmányú stradivári utánzat csellót találtak, amely vonóval és tokkal együtt $6,000-ba került. Az üzlet a csellót egy barát jótállására Radó- éknak oda is adta, egy hónapot adva, hogy szerezzenek kölcsönt a cselló megvételére. Az egy hónapból kettő is lett. Közben István templomunkban, egyetemeken feliépet, a csellóval összenőtt, és bizony szívszorongva ment vissza hetente az üzletbe, még egykét haladékot kérni. A kölcsön megszerzése ugyanis nehezen ment. Először az egyház jótállókat keresett a magyarság 18 körében: Akadt is néhány, de a bankok még jótállásra se adtak kölcsönt egy új menekült művész házaspárnak. Nem volt más hátra, mint személyi kölcsönt kérni a segítőkész jóindulatú magyaroktól. A kölcsönt egy évre kérték, abban a reményben, hogy a tanítványok és koncertek jövedelméből azt visszafizetik. Persze a szíve mélyén mindenki tudta, hogy ilyen célra és ilyen körülmények között óriási rizikó kölcsönt adni. Mégis akadtak akik bíztak Ra- dóékban és az ügyben és vállalták a rizikót. A következők kölcsönöztek: egy üzlet-ember ......................... $2,000 egy helyi magyar lelkész ....... 1,000 egy üzlet-ember, egy mérnök és két új menekült személyenként adott $500-t...................................... 2,000 Az Első Magyar Evangélikus és Református Egyház ..................... 1,000 az összes kölcsön: $6,000 Nagy volt az öröm, a csellót sikerült megvenni. Csak, hát azt vissza is kell fizetni. Az alkalmi kisebb koncertek jövedelme, a néhány tanítvány díja a legminimálisabb megélhetést is alig biztosítja. Január 2-án Woodland Hills-ben nagyszabású jótókonycélú koncertet rendeztek a cselló kölcsön visszafizetésére. Több mint 100 főnyi hallgatóság tapsolta végig a nagyszerű programot, de az összbevétel a postán érkező adományokkal együtt alig haladta meg a $600-t, a teljes kölcsön 10%-át. Emberileg nézve nem volt má8 megoldás, mint lassú, szívós munkával összegyűjteni a pénzt, még akkor is, ha több évig tart az. A rizikót vállaló kölcsönzőknek várniuk kell, amíg a pénzüket részletben visszakapják. Akkor egy váratlan dolog történt. A North- ridge-i United Church of Christ lelkésze jelentkezett, hogy rájuk Radóék művészete és a cselló története olyan mély hatással volt, hogy a gyülekezet egyik tagja komolyan szeretne segíteni. Ha a janú- ár 2-iki koncertra nem jönne be a teljes $6,000 kölcsön összege, akkor a hiányt Ő “kiegészítené”. Bizony kissé szégyenkezve vallotuk be, hogy a magyarság körében e gyűjtés alig több min 10%-ot eredményezett. Vagy másfél hónapig nem hallottunk semmit tőlük, aztán a napokban megérkezett Mr. and Mrs. Don W. Carlson ajándék csekkje a teljes $6,000-ra. Mondanunk sem kell, hogy Radóék mennyire hálásak. Egy óriási felelősség terhétől szabadultak meg. Hiszen adósság nélkül is épp elég gond egy újonnan érkezettnek a megélhetés biztosítása. De így könnyebb, az Ur Isten a kenyérkereső szerszámot, a koncert csellót a kezükbe adta. Jó esik, hogy még ma is vannak ilyen “igaz” történetek: TSl. Kálmán Szabolcs
