Fraternity-Testvériség, 1981 (59. évfolyam, 1-4. szám)

1981-10-01 / 4. szám

BOCSKAI ISTVÁN FEJEDELEM SZABADSÁGHARCÁNAK 375. ÉVFORDULÓJÁRA

Háromszázhetvenöt évvel ezelőtt, 1606-ban írták alá Béesben közel kétesztendei fegyveres küzdelem után a győztes Bocskai István érdélyi fejedelem és Magyarország uralkodója, I. Rudolf császár-király közt kötött békeszerződést, amelyet a magyar történetírás a “Bécsi béke” névvel jelöl. Ebben a béke- szerződésben a Habsburg uralkodó biztosítékokat adott arra, hogy tiszteletben tartja az erdélyi fejedelemség függetlenségét, a magyar és más magyar- országi és erdélyi protestánsok szabad vallásgyakorlatát, külön megemlítve a falvak népének e jogait, és elismerve az ország Habsburg uralom alatt lévő részein a magyar nemesség jogát arra, hogy a nádort, a király helyettesét szabadon válassza. Ugyanebben a békében a Habsburg uralkodó elismerte mindazokat a jogokat, amelyekkel Bocski már előzőleg felruházta az őt Habsburg-ellenes harcai során támogató hajdú-sereg tagjait: a nekik együttesen és egyénileg adott, örökös nemességet, és a Bihar, Szabolcs és Szatmár megyék területén (beleértve a később ezekből alakított Hajdú megyét) a hajdú-sereg férfiainak és családaiknak (szám szerint 9,254 harcosnak) már korábban kiosztott telepeket

Bocskai, aki hosszú ideig a Habsburgok támogatója volt, mert bennük a keresztyén szövetségest látta a keresztyénséget írtó török hatalom ellen, elsőként ismertette el a nemzet és királya közt már 1222-ben elfogadott “Arany Bulla” ellenállási zára- dákában foglalt jogot, amely alkotmányos tétellé tette a nemzeti ellenállás jogosultságát az uralkodó törvénytelen intézkedései ellen, és ugyanakkor elsőként ismertette el Magyarország minden polgára számára a szabad vallásgyakorlatot. Azonban ugyancsak Bocskai István, a sokat tapasztalt, Prágát, a császári székhelyet többször megjárt reálpolitikus volt az is. aki elsőként határozta el, hogy az ország egyesítésének a nagy, nemzeti programját későbbre halasztva elsősorban arra törekszik, hogy a magyar erőt és hatalmat előbb Erdélyben szilárdítsa meg és növelje.

Bocskai István életének és alkotásainak ezek a magyar alkotmányból adódó, de korának viszonyaiból és a saját reálpolitikai látásából és mélységes nemzetszeretetéből is adódó tanulságai illendővé teszik a ma magyarja számára, bárhol éljen is, és bármilyen politika felfogást vagy hitbeli meggyőződést valljon is, hogy a nagy történelmi eseményhez méltó komolysággal és tisztelettel emlékezzék meg erről az évfordulóról.

Bocskai fejedelem szabadságharccának a kirobbanáskor már közel nyolvan esztendő telt el azóta, hogy Szulejmán török császár százezer főnyi serege 1526 augusztusában a délmagyarországi Mohács mellett megsemisítette II. Lajos magyar király alig 26.000 főt számláló seregét. A csatatéren ott maradt a fiatal király, és a 15,000 halott közt az ország katonai, politikai és egyházi vezetőinek nagyrésze. Az Árpádok, az Anjuk és a Hunyadiak századokon át egységesen megtartott magyar birodalma ezzel hamarosan három részre hullt: középen a török nagy hullámokban beáradó hadai fészkelték be magukat, és 1541-ben magát a fővárost, Budát is elfoglalta a szultán; nyugati harmadában a magyar főnemesség Bécshez közel élő része Habsburgi Fer- dinándot választotta magyar királlyá, rögtön a mohácsi csatavesztés után, keleti harmadában a magyar nemesség Szapolyai János erdélyi vajdát tette királlyá, majd 1540-ben bekövetkezett halála után a szultán támogatását is elnyerve fiának, János Zsigmondnak a trónöröklési jogát biztosítatták, kijelentve a szultán nyomására Erdély különállását is.

Míg Erdély lassanként magához vonzotta a keleti “királyi részeket“ (Partium) is, azaz a tiszántúli és felsőtiszai vidékek népét, amelyre Bécs nem volt képes kiterjeszteni a hatalmát, sem a török elleni védelmüket ellátni, a Habsburg király alá került országrészekben egyre terjedt a török hatalma, nem utolsó sorban azért, mert Bécshez közeli Pozsonyba

25