Fraternity-Testvériség, 1981 (59. évfolyam, 1-4. szám)
1981-10-01 / 4. szám
Ujszászy Amerikával Kapcsolatos szolgálataiból nem maradhat ki az Anyanyelvi Konferencia égisze alatt szervezett pataki nyári tanfolyamok lelki-szellemi irányításában való részvétele, melyek során az elmúlt években számos magyar fiatalt éritett meg Patakon Patak Lelke. Külön névsor számolna be a Patakról ösztöndíjjal Amerikába került taológusokról és azoknak Magyarországra való visszatérésük után való sorsukról. Álljon itt a neve olyanoknak, mint 1937-ből Biró Sándoré, aki Yale-re, vagy Bertha Zoltáné, aki Pitts- burghba jutott. Vagy a magasbab fokú tanulmányok folytatására Princetonba látogatott Szőnyi György és ifj. Musnai László. Ismét külön fejezetet érdemel Patak lelkes és tudós barátja, M. Eugene Osterhaven amerikai teológiai professzor, aki Pataknak tiszteletbeli tanára. Osterhaven élete főművét — címe Reformed Tradition, — Nagy Barnának és a pataki teológia emlékének dedikálta. Könyve előszavában Nagy Barnát és Patakot a református tradíció legnemesebb formája megtestesítőinek nevezi. Az előadott — nagyon vázlatos és nagyon rap- szódikus, de hűséges adatokkal illusztrált — dolgozatból nyilvánvaló kell legyen a hallgató/olvasó előtt, hogy a sárospataki főiskola és az általa szellemileg és lelkileg formált tiszáninneni gyülekezetek döntő szerepet játszottak az amerikai magyar református, sőt távolabbról az egész amerikai magyar élet szellemiségének, lelkiségének kialakításában. Hogy mi volt az, amit Patak Lelkének érzünk és nevezünk, hogy mik voltak fő tulajdonságai, azt inkább kiábrázolni lehet, mint meghatározni. Egyik legszebb jellemzőjét azonban egy nemrégiben az amerikai New Brunswickon, a Magyar Öregdiák Szövetség-Bes- senyi Kör egyik előadásán hallottam Kis Sándortól. Ebből idézek több mondatot: “A középiskola elvégzése” — emlékezett pataki éveire Kiss Sándor — “belépő jegy volt az úri közosztályba, de nem pótolta a származást. Ez a hierachikus társadalom a maga értékrendszerét privilégiumnak tekintette és ragaszkodott hozzá .Sárospatak és a református kollégiumok általában nem követték ezt az értékrendszert. Öt év alatt, 1932-1937 között a pataki tanítóképzőben egyetlen egyszer sem hallottam, hogy az úri közép- osztály tagja leszel és erre készülj fel. Az értékrend- szert a tanulányi eredmény és a tehetség alakította ki ......Ha valahol, akkor Patakon egy szerény sorból felkerült parasztfiú megszabadulhatott a hipokrita kísértésektől.......Patak már akkor is egy igazi népi és demokratikus társadalom építője volt.” Patakról “olyan munkák indultak el amelyek később szerves részévé váltak a népi mozgalomnak. A kezdeményezések két fiatal teológiai professzor nevéhez fűződnek. Szabó Zoltán és Ujszászy Kálmán akkor a harmincévesek nemzedékéhez tartozott....... A népükért való felelősség magas fokon ízzott bennük és az volt a látásuk, hogy új ifjúságot kell nevelni___Sárospatak szervezte az első ifjúsági munkatábort___Ujszászy Kálmán alapította az első faluszemináriumot, szervezte a első faluktató és néprajzi gyűjtő utakat .......És Patak szervezte az első népfőiskolát is.........” Ennek a lelki magatartásnak lelki gyökerei visz- szanyultak nemcsak 50 évvel azelőttre, hogy Kiss Sándor megtapasztalta, hanem több mint négy évszázadra: azóta élt Patak Lelke. Ahonnan pedig jött, a Lélek, annak nincs kora. De bizonyos az, hogy az Amerikába került első magyar misszionáriusokat, Patak fiait, és szervező, építő, hitvalló utódaikat ugyanaz a lelkűiét, ugyanaz a Lélek irányította és vezette. Ugyanaz a Lélek emlékeztette őket, hogy mit szóljanak és cselekedjenek. Úgy érzem, kimondhatjuk : az amerikai magyar reformátusságnak nem kellett Amerikától demokráciát tanulniuk; Patakról hozták magukkal. Amit Patak iránt érzünk Amerikában az hűség és hála, nem sovinizmus. Tudjuk, hogy nem Patak volt az egyetlen, ahol tiszta evangéliumi tudomány volt és ahol szegény parasztgyerekeket ingyen tanítottak. De tudjuk azt is, hogy az amerikai magyar református életet alakító lelkészek és világi vezetők Patak örökösei voltak; s mivel remekül szerveztek és szolgáltak, ez az Úristen után Patakot dicséri. A jövőt tekintve Magyar Református Amerika vágyát Bertalan Imre az 1975. évi Bethlen Naptárba írott cikkében így fejezte ki: “Patak Lelke kiállt és kérdezi: Lehet-e Patak. .......egy megváltozott társadalmi rendben az, ami volt, ami lényege: a magyarság műveltség állományát hiány nélkül megőrizni tudó és átadni akaró református főiskola?” Kitüntetésnek tekintem, hogy mindezt elmondhattam. Habár nem voltam pataki diák, csak olyan tiszteletbeli, mivel édesapám itt érettségizett 1904- ben; így lettem én vagy 40 évvel ezelőtt Trócsányi Zoltán elnöksége alatt a Pataki Diákszövetség budapesti titkára. Az 1931-es jubileumra azonban mint elsőéves debreceni teológus jól emlékszem. Engedtessék meg azért, hogy Patakot azokkal a szavakkal köszötsem, amikkel akkor édesapám köszöntötte: “A sárospataki főiskolát köszöntem annyi, mint a szellem magyarságát és szabadságát köszönteni.” Az pedig legyen valóság, amit Patak Lelke című alkalmi színdarabjában Comenius látomásszerű alakjával mondat a félénk, de reménykedő Deák Jankó kisgimnázista gyereknek: “Testemben meghaltam, 23
