Fraternity-Testvériség, 1980 (58. évfolyam, 1-4. szám)
1980-01-01 / 1. szám
BÉKÉS ISTVÁN: NAPJAINK SZÁLLÓIGÉI A szállóigegyűjtés első hazai nagymestere, Tóth Béla szerint: A szállóige ismeretes eredetű szólásmód. Következzék tehát néhány “ismeretes eredetű szólásmód” Békés István könyvéből. Vas Gereben — a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben Jókai mellett a legolvasottabb író volt. 1848- ban jelent meg politikai röpirata: Ki adta a szabadságot a népnek? Ebben a császár személyére vonatkoztatva ezek a sorok állottak: “Most már ha valaki azt hiszi, hogy erre az atyai szeretetre kap valamit, menjen el a Sóházhoz, próbálja meg, de tudom, hogy csak egy verdunk sót sem kap érte.” Nagyon valószínű, hogy innen ered a szállóige gyökere: MENJEN A SÓHIVATALBA Magyarországon a konyhasóbányászat a XV. század végétől királyi privilégium, majd 1848 után állami monopólium. Az országszerte sűrűn található sóházakban azonban nemcsak sót osztottak és árusítottak, hanem egyben pénzváltó helyek is voltak, és a közmunkáért járó utalványok összegét is itt folyósították. Amikor 1848-ban a sóházakat bezárták, természetesen a megszokott sóházi pénzkiutalás is megszűnt, s hiába ment volna bárki is a sóhivatalba pénzért. így a valós helyzet és Vas Gereben tréfás ötlete egybevágott. (648 oldal.) “Eltai Jenő (1871—1954) versein, dalszövegein kívül regényeiből és szinpadi műveiből is termett néhány szállóige. Legnagyobb színpadi sikere az 1936- ban bemutatott, fényét, csillogását immár évtizedek óta őrző játék: A NÉMA LEVENTE Mátyás király vitéz katonájának, a Fekete Sereg tisztjének, az olasz szépasszony egy csókjáért hosszú némaságot fogadó Agárdi Péternek címbe foglalt melléknevét a szállóige-alkalmazás megfosztotta regényességétől. Szűkszavú embereket, különösen értekezletek, gyűlések hallgatag résztvevőit, nehezen szóra bírható szerelmeseket, vizsgán vagy iskolai feleléskor megkukult kis- és nagydiákokat nevezünk ironikusan néma leventének. (671) Szőke Szakáll — író, kabarészerző, világjáró filmszínéz, sok száz előadásban sikert aratott Vonósnégyes című bohózatát 1922-ben mutatta be az Ap- poló-színpad. A komédia lényege, hogy a Vonósnégyes tagjai közül egyik sem tud muzsikálni, de a kacagtató párbeszédekből ez csak lassanként derül ki. A kölcsönös leleplezés folyamán hangzott el az egyik vonósnégyestagot alakító Salamon Béla (1885—1965) szájából a kérdés: SZINTÉN ZENÉSZ? Te sem értesz a dologhoz, te is csak szélhámos- kodsz, te is benne vagy a pakliban, te is egy húron pendülsz vele, neked is ugyanaz a bajod — és így tovább, a morális változatok minden fokán, ténymegállapításként vagy kérdő formában idézzük a komédia megszámyasodott dialógustöredékét: Szintén zenész? (675) Petőfi Sándor Pest című életképét tősgyökeresen pesties, s ma már szinte argószerűen ható “kiszólás- sal” kezdi: HIÁBA, PEST CSAK PEST Megállunk a Gellérthegyen, lepillantunk a hidakkal ékes dunai tájra, s lelkendezve mondjuk: Hiába, Pest csak Pest. Keseregve nézzük a zsúfolt villamost, autóbuszt, a tülekedést, a “lógást”, vagy nagyokat nevetünk a huszonnégy óra alatt keletkezett új, csattanós közéleti vicc-telitalálaton, s utána megcsóváljuk a fejünket: Hiába, Pest csak Pest. (824) Balázs Béla írta Bartók Béla 1918-ban bemutatott operájának, a kékszakállú herceg várának a szövegkönyvét, amely a közelmúlt években termett szállóigét. Alighanem a szaporodó operaelőadások hatására. A darab kezdőrészében Judit, a Kékszakállú herceg halálra szánt új asszonya, négyszer énekli a riadt engedelmesség szólamát: MEGYEK, MEGYEK, KÉKSZAKÁLLÚ... A sejtelmesen alázatos szavakat a közbeszéd fölényes, okos csitítássá alakította át. A színházba, társaságba készülő házaspár párbeszéde: a férj sürgeti feleségét, a feleség nyugtatja: Megyek, megyek, kékszakállú. Az irodai előszobában foglalatoskodó titkárnőt türelmetlen csengetéssel hívja a főnöke: a titkárnő rá érősen mormolja magában: megyek, megyek, kékszakállú... (895) A sportfogadási és lottó reklám szerencsés fogal- mazású propaganda szövege: MEGVETTE MÁR AZ E HETÍT? A televízió egyik szilveszteri paródiaműsorában a nem nyerő lottó-szelvényekkel kapcsolatban a szállóige így módosult: ELDOBTA MÁR AZ E HETÍT? (991) Az első rendbeli csalás Gács Rezsőnek, a népszerű Rodolfónak a nevéhez fűződik. A nemzetközi hírű illuzionista mutatványai közben szellemes szövegekkel szórakoztatja a közönséget, s egyben eltereli a figyelmet ügyes kezű machinációiról. Bűvészkedése érdekesebbé tételére és a közönség “provokálására” gyakran használja a figyelmeztetést: VIGYÁZAT, CSALOK! A Vigyázat, csalok! bűvészszólás gyorsan terjedt, és beépült szállóigéink közé. Vigyázat, csalok! — mondja önkritikusan, aki saját “felvágását”, nagyot- mondását figurázza ki, aki tréfásan kommentálja meglepő sikereit, eredményeit. (Gondolat) 21
