Fraternity-Testvériség, 1978 (56. évfolyam, 1-4. szám)

1978-10-01 / 4. szám

ESZENYI LÁSZLÓ: ILLYÉS GYULA ERDÉLY MAGYARSÁGÁÉRT Magyarországi látogatásom leg­kiemelkedőbb eseményének Illyés Gyulával eltöltött néhány órát tar­tom. Átadtam amerikai magyar tisztelőinek köszöntését és ezzel körülbelül az egész itteni magyar­ságot is írhattam volna, hiszen Illyés nemcsak mint a legnagyobb élő magyar író és költő áll köz- becsülésben, hanem az általános emberi jogok kiví­vásáért, különösképpen pedig a romániai magyarság megmentéséért folytatott bátor és meg nem alkuvó küzdelméért valamennyiünk elismerését és tiszteletét érdemelte ki. A “Magyar Nemzet” hasábjain közölt két erélyes hangú cikke után román részről a legocsmányabb támadásban részesült, ami őt a mi szemünkben csak magasabbra emelte és csodálatunkat váltotta ki. Az egyik legismertebb svéd lapnak, a “Svenska Dagbladett”-nek adott nyilatkozatát alábbiakban kö­zöljük bátorításul mindazoknak, akik nem lankadtak el az Erdélyben gátlástalanul folyó kulturális népirtás megakadályozására folytatott harcban. „—■ Elmondhatjuk, hogy ma Európa legelhagyot- tabb kisebbsége az erdélyi magyarság, amelynek nem­zeti elnyomatása ellen néhánvan magyarországi írók tiltakozunk. Ez a szándék, erdélyi testvéreink jogai­nak megvédése vezetett, amikor megírtam a „Magyar Nemzet”-ben karácsonyi és újévi cikkemet. Ez a szán­dék vezet ezentúl is, amíg csak meg nem szűnik a leplezett magyar népirtás Erdélyben. —• Igen, mert túlzás nélkül állíthatom: népirtás folyik Erdélyben. Kétféle népirtást ismer a történe­lem: Az egyiket Hitler követte el, amikor fizikailag akart egy népet megsemmisíteni a gázkamrákban. A másik fajtája a népirtásnak, habár nem ilyen brutáli­san nyílt, azért épp olyan kegyetlen és igazságtalan, — az ami ma Erdélyben folyik, hol a román kor­mány a magyar kisebbséget nyelvétől, történelmi múltjától, évezredes kultúrájától akarja megfosztani, ami egyet jelent a genocídiummal. — Vegyünk egy példát: az ősi, magyar Kolozsvárt a románok először „Cluj ”-ra, most pedig “Napoca”- ra keresztelték, hogy így elfelejtessék a város ma­gyar alapítását, kultúráját és évszázados történelmét. Hangoztatják — minden történelmi alap nélkül, — hogy ők a rómaiak és dákok leszármazottjai, így Erdély őslakói. A magyarok — szerintük — csak bevándorlók, akik mint hódítók elnyomták a román őslakosságot. így próbálják — hazugságokkal — a magyarság ősi történelmi és kulturális jogait Erdély­hez megcáfolni. — Folyik a népirtás minden téren Erdélyben: magyarországi könyveket, folyóiratokat, újságokat alig engednek be Romániába. A határon minden ma­gyar nyomtatványt elkoboznak. A magyar iskolák sorra szűnnek meg: először “tagozattá” válnak egy közös román-magyar iskola keretében, majd magyar szaktanárok hiányában a magyar tagozat beolvad a román tagozatba. Magyar diplomásokat csak román vidékekre helyeznek, hogy így a magyarság szellemi vezetők nélkül maradjon és hogy a magyar fiatalok felszívódjanak a román tengerbe. — A legádázabb román kultúrharc folyik Erdély­ben, amelynek célja, hogy a magyarságot másodrendű nép kultúr színvonalár a süllyesszék. — A hivatalokban, bíróságokon, s a közigazgatás­ban az egyetlen hivatalos nyelv a román, így akarja a román kormányzat rákényszeríteni az erdélyi ma­gyarságot, hogy gyerekeiket román iskolákba adják s ezáltal szeretnék a magyarságot megfosztani leg­drágább kincsétől, egyik legfőbb megtartó erejétől: anyanyelvétől. — Harcunk egyetlen eszköze: az Igazság erejében vetett hit. — Lehetetlen, hogy győzzön az elnyomás, a zsarnokság; csak egy pillanatra sem szabad eler- nyedjen harcunk: “addig kell dörömböljünk mi magyarországi írók a világ lelkiismeretének bezárt kapuin, amíg az felébred és felemeli tiltakozó szavát a világ legár­vább, legelhagyottabb és legjobban elnyomott kisebb­sége: az erdélyi magyarság érdekében” Egyesületünk “Hungarica Americana” szoroza- tában megjelent Eszenyi László, ügyvezető alel­nök új könyve: HÍVEN mindhalálig Fabrici Kováts Mihály huszárezredes élete és hősi halála az Amerikai Forradalomban. Magyar és Angol Nyelven. Ára: $6.00 Megrendelhető az alábbi címen: László Eszenyi, P. 0. Box 34917, Washington, D. C. 20034. A szerző a tiszta jövedelmet az Egyesület Tanul­mányi Segély Alapjára ajánlotta fel. 19

Next

/
Thumbnails
Contents