Fraternity-Testvériség, 1978 (56. évfolyam, 1-4. szám)
1978-04-01 / 2. szám
Nt. Kecskeméthy József ismerteti Király Imre magyar munkásságát Amerikában. Dr. Parragh Dezső püspökhelyettes, Nt. Kecskeméthy József, Nt. Vitéz Ferenc a Reformátusok Lapja szerkesztője, Dr. Bütösi János püspök. minőségben és tisztségekben, (én, mint magyar református lelkész, ő mint református tanító; én, mint a Bethlen Otthon igazgatója, ő mint igazgatósági tagja és ellenőre; én, mint az Amerikai Magyar Református Egyesület központi titkára, ő mint országos pénztámoka; ő az Amerikai Magyar Szövetség pénztárnoka, én mint igazgatósági tagja) mintegy 25 éven át vele együtt szolgálni, örülni, sírni, nevetni, szórakozni és egy-egy fárasztó gyűlés után egy kis kalá- berezéssel felüdülni is. Ezeknek a tényeknek alapján, örömmel méltatom érdemeit azért is, mert pályafutásom alatt többször megtapasztaltam, hogy az az ember, aki barátját, embertársát tisztelve-szereti és az az egyházi vagy társadalmi közösség, amely vezetőit, hű sáfárait, fáradhatatlan szolgáit értékeli és megbecsüli, az az ember és közösség magát becsüli meg és azt megbecsüli az Atya, az Isten is! Király Imre Erdélyország Háromszék vármegyéje Szörcse falujának szülöttje. Született az Urnák 1883. estendeje július havának 28. napján. Magamfajta, tisztes gazdálkodó szülők egyetlen fia, akinek az “egy-szem fiú” kiváltságai és kiválóságai, születésétől kezdve mindmáig megmutatkoztak. Iskoláit falujában, Szorosén kezdte és a kolozsvári állami tanítóképzőben végezte. Magyar református tanítónak készült és az is lett! Tanítói pályáját Szabolcs vármegye szép székvárosában Nyíregyházán kezdi el és ott tanít 1904-től - 1921-ig. Közben Brassón és Iglón továbbképző tanfolyamokat végzett és egyike lett az ország legkiválóbb szakipari iskolai tanítóinak. Mint ilyen kiválóság több városi és megyei kitüntetésben részesült. Imre bácsi, mint nyíregyházi tanítósága egyik kedves emlékét, mindig előszeretettel emlegette azt a tényt, hogy egyik tanítványában, ott ismerte meg későbbi vejét, néhai Fiók Aladárt, aki Egyesületünknek és Bethlen Otthonunknak éveken át jogtanácsosa volt és később Pittsburgh- ban megyei bíró lett. 1913-ban élettársat választ és feleségül veszi a késmárki születésű és illetőségű szép Völgyi Jolánt, akivel további óhazai és később amerikai pályafutása alatt 54 évig éltek boldog házasságban mindaddig, amig 1967-ben életetársát “haza hívta” az Ur. Tudom, hogy sokan ismerték és ma kegyelettel emlékeznek a mindig kedves, kellemes és szívélyes úriasszonyra, a szép Király Juci nénire! Királyék házasságából 3 gyermek született: Ifjú Imre, (Jimmy) aki a Lancasteri Franklin Marshall Kollégium végzettje és évtizedek óta az amerikai külügyminisztérium magas állású tisztviselője. Második gyermekük: Jolán, (Nőni) férjezett Farkas Róbertné, nyugalmazott tengerészkapítány felesége. Harmadik gyermekük: Kató, Fiók Albertné, az AMRE néhai ügyészének özvegye. Velünk együtt ünnepli ma Király bácsit emlitett három gyermeke mellett nyolc unokája és hat dédunokája is. Örömmel bemutatom a jelenlévő családtagokat, akik ünneplésünkre eljöhettek. Istenhozta: özv. Fiók Ala- dárnét, szül. Király Katót, leányát és az első Fiók unokát, Fiók Katikát, Fiók Róbertét és feleségét Patríciát. 1914. az első világháború kitörésének esztendeje a fiatal házasembert, Király Imrét hazája szolgálatába és védelmébe hívja. Bevonul és katona lesz. Nemsokára, a különböző harctereken harcolva is bebizonyítja kiváló emberi mivoltát, egyenes és kemény karakterét, hazaszeretetét, hősiességét. A tartalékos közlegényként bevonult székely-magyar református tanító kétszeri sebesülés után, a háború végén mellén hét kitüntetéssel és hadnagyi rangban szerel le. A vesztett háború befejezése, Magyarország fel- darabolása és Erdély elvesztése után, ő is a hazátlan és érvényesülési lehetőségektől megfosztott magyarok ezreinek egyike lett. Ennek a szomorú ténynek következtében, 1921-ben családjával együtt Amerikába vándorol. Clevelandban telepszik le és mint a Szabadság Napilap egyik munkatársa, valamint a Kundtz féle vállalat rajzolója talál foglalkozást és megélhetési lehetőséget. Az akkor 39 éves szépszál székely-magyar tanító kiválóságait egyházi és egyleti berkekben hamar felfedezik és 1922-ben Király Imre már a Cleveland West Sidei egyházunk tanítója lett. Hat évi West Sidei eredményes szolgálata után, az East Sidei Első Egyház hívja meg tanítójának. Itt, az egyház életébe 17