Fraternity-Testvériség, 1977 (55. évfolyam, 1-4. szám)
1977-10-01 / 4. szám
MAGYAR RÉSZ:— ÁBRAHÁM DEZSŐ, az AMRE püspöke: KARÁCSONYI ÖRÖM ÉS ÁLDÁS A Szentírás tanulsága szerint csodálatos volt Krisztus születése. Amikor Gábriel angyal lemegy, hirül adja Názáret városában Máriának a bekövetkezendő eseményt, hogy fiút fog szülni, akit Jézusnak neveznek és aki a magasságos Isten Fiának is hívattatik. Azóta is 2,000 esztendőn át Krisztus születése és a vele kapcsolatos csoda tölti be emberek millióinak szívét, hoz örömöt és boldogságot szegény kunyhókba és gazdag palotákba. Örülj, mondta az angyal Máriának és ez a karácsonyi ünnep legfontossabb része, hogy Isten öröm ünnepnek szánta. Nézzetek végig kis gyermekek arcán, karácsonyt váró emberek megszámlálhatatlan seregén nem ez a titokzatos életet adó és árasztó öröm-é az, ami át meg átjárja fajra és felekezetre való különbség nélkül az ember milliók életét? ÖRÖM, óh de nagy szükség van reád szomorú búskomor emberek otthonában; öröm, de hiányzik ez még ma is a huszadik században háborút viselt, lerongyolódott szétszórt és megtépázott emberek és népek között. Azt kérdezem karácsonyt váró magyarok, hogy van-e nagyobb és szebb kívánság, minthogy Isten hozzon örömöt, boldogságot a szívekbe is: a betegség idején a gyógyulás örömhírét, szétváláskor, hogy rövidesen újra együtt lesz a család: más próbák közepette, hogy a kisértésnek vége lesz és a porba sújtottat felemii az Ur, az elesettet megvigasztalja és mindenkit, aki magát megalázza ő előtte, azt felmagasztalja. Örüljetek azért karácsonyt váró magyarok, itt ebben a nagy Amerikában és szerte az egész világon, mert Krisztus megszületett: a bűn és halál felett diadalt aratott az élet: Isten elküldte fiát az Ur Krisztust! Azt mondja az angyal Máriának “Örülj, mert az Ur veled van”. Imé, Kedves Magyarok, itt van rövid néhány szóban összefoglalva, hogy mi az oka az ember örömének. Az t.i., hogy az Isten velünk van. Pedig de sokszor úgy éreztük már magunkat, sötét, zivataros éjszakákon át, hogy Isten elhagyott minket. A választott nép is a hosszú pusztai vándorlás alatt, amíg az egyiptomi szolgaság házából a kánaáni Ígéret földje felé ment s a nyomorúságok és csapások utolérték őket, keserű szívvel kiáltottak fel az égre, hogy “elhagyott minket az Isten!” Ha volt nép a történelemben, amelyik annyi üldözést állott ki, mint a magyar, annyi sok pusztító háború alatt zúzódott össze, mint az Árpád törzsének utódai a Duna-Tisza táján, akkor valóban mi elmondhatjuk, hogy viharos-embert-pusztító időkben úgy látszott, hogy elhagyott bennünket az Isten. Vagy talán egyénileg ment át valaki a tisztító tűz lángjain, ahol odaveszett családi öröksége és az életetét is csak nehezen mentette ki a veszedelemből, hányszor gondoltátok Testvéreim, hogy elhagyott titeket az Isten. NEM. Ezerszeresen felerősítve zúgja zengi az írás: “Isten nem hágy el sohasem, ő veled van!” Vele volt Máriával és később Krisztussal, ő vezette az élet utján a Golgotái keresztig, ahol ő maga is, így kiáltott fel: “Én Istenem, miért hagytál el engem?” ... De Isten nem hagyta el Krisztust, sem titeket, sem a mi árva magyar népünket, ő velünk van, csak mi sokszor az élet zaja-baja közben nem vesszük észre. Imé most is jön KARÁCSONY ÜNNEPÉN, szól az ige, “ne félj, az Ur veled van!” S végezetül azt üzeni, hogy Mária “áldott az asszonyok között”. Nagy dolog az áldás, csak sokszor manapság az emberek nem becsülik sokra. De ha aztán csapás vagy ítélet utolér valakit, akkor veszi észre az ember, hogy mit jelent Isten áldása nélkül élni. Ilyen áldást hozott erre a világra az Ur Krisztus. Őbenne lett teljessé az Atya Ígérete, és általa jut a bűnös ember a mennyeknek országába: s az akit ő megáldott az áldássá lesz. Krisztust váró karácsonyi öröm és mennyei áldás szálljon azért minden szívre, töltsön meg minden hajlékot és adjon békességet ezen a földön és jó akaratot minden emberi szívbe. így adjon a mindenható Isten örvendetes — boldog karácsonyt, békességet és szeretetet.
