Fraternity-Testvériség, 1975 (53. évfolyam, 1-12. szám)

1975-07-01 / 7-9. szám

híven mindhalálig

Az Amerikai Függetlenségi Háború Magyar Hősének, Fabriczi Kováts Mihály Huszár-ezredesnek Élete és Hősi Halála.

Irta: Eszenyi László (Folytatás)

V. KOVÁTS LEMOND POROSZ TISZTI RANG- '

JÁRÓL. FIAZAÁRULÁSI PERE ÉS FELMENTÉSE.

Áz 1760. év elejétől kezdve Kováts egyre kevesebb hadivállalkozásban vesz részt. Tevékenységének súlya a kivetett hadisarcok behajtására terelődik át.

Kleist ezredes 1760 január 26-án Hilgers Vor- wcrckből kelt jelentésében ez a Kovátsra vonatkozó rész olvasható: “...legalázatosabban azt óhajtanám kérdezni, vajon szabad-é Kowatsch kapitányt a Nord- hausen, Heiligenstadt, Mülhausen és Eisfeld territóriumba kiküldeni oly célból, hogy anyagi erőforrásokat hozzon.” Kováts ezt a feladatot teljes megelégedésre hajtotta végre.

1759-ben a Mária Terézia szövetségében harcoló délnémet csapatok betörtek Halberstadt tartományba és mivel a lakosság a kivetett rendkívül magas adót megfizetni nem tudta, 10 magasrangu hivatalnokot és papot fogdostak össze és túszként Prágába szállították, ahol a legkegyetlenebb bánásmódban részesültek. 1760 február 1-én Nagy Frigyes utasítja Kleistet, hogy Kovátscli kapitány egyéb feladatainak ellátása mellett fogjon el működési területén kétszer annyi jómódú polgárt és tekintélyes papot, vigye Magde- burgba és tartsa őket szigorú várfogságban mindaddig, amíg a Prágában sinylődőket szabadon nem engedik. Kováts neve nem kevesebb, mint háromszor fordul elő a legfelsőbb királyi kéziratban, ami arra utal, hogy nemcsak az ütközetekben tanúsított kimagasló bátorságával vonta magára a király figyelmét, hanem erélye mellett úri gondolkodása is ismert volt Nagy Frigyes előtt, tehát épen azok a tulajdonságok, melyek az adóbehajtás kényes és sok tapintatot igénylő munkájához elengedhetetlenül szükségesek voltak. Ezt a megállapítást támasztja alá Kleist ezredes 1760 június 28-án kelt javaslata a királyhoz, melynek Kovátsra vonatkozó szakasza így szól:

“... azután Kowats kapitányt mindjárt Heiligenstadt, Nordhausen, Mülhausenbe vezényelhetném, különben aggódom, hogy a Langensaltz körüli jelenlegi hadi sarcolások következtében az ellenség arra a vidélre vonatik és akkor az én rajtaütésem többé nem sikerülhet.”

Kleist tervezett hadműveletének a sikere fügött tehát attól, hogy milyen módon hajtják be azt a

■1

hadisarcot, ami a háború egyre emelkedő költségeinek fedezésére viszont nélkülözhetetlenül szükséges volt. így kerülhetett azután a választás megint Kováts személyére, aki emberséges magatartásáról ismételten bizonyságot tett a múltban. Kováts ezeket az embernyúzó feladatokat nagy önfegyelemmel és legjobb tudása szerint végre is hajtotta, mert belátta, hogy a sarcolás amolyan kellemetlen velejárója a kor hadviselésének és remélte, hogy hamarosan ismét harc- feladot kap egysége. Amint azonban a hónapok teltek, rá kellett döbbenjen arra, hogy valóságos adózási szaktekintéllyé nőtte ki magát, amitől a nemes magyar lír minden porcikája iszonyodott.

1760 november 30-án a Kleist-féle szabad huszárok tisztikaráról Reichenauban felvett ranglista szerint Magdeburgban fekszik betegen. Betegségének természete ismeretlen. Lehet, hogy a góthai csatában szerzett sérülése okozott utólagos zavarokat, de az sincs kizárva, hogy lelkibetege az utolsó hónapok tevékenységének.

Porosz katonai szolgálatának utolsó pár hónapja ismeretlen, de nagyon valószínű, hogy az általa annyira megvetett sarcolásoktól nem tudott megszabadulni. Ez lehetett egyik fontos oka annak, hogy 1760 március 12-én lemondott porosz tiszti rangjáról. Kleist ezredes La Mottehoz, Nagy Frigyes katonai kabinetirodája főnökéhez, intézett leveléből tudjuk, hogy a király az 1. huszárezredben szolgáló Laune hadnagyot 1760 március 13-án kapitánnyá léptette elő és a szabad huszároknál épen megürült Kováts skvadron parancsnokágával bízta meg.

De lehetséges az is, hogy ellenállhatatlan belső, lelki kényszernek engedelmeskedett, mikor a nyugodt jövőt biztosító és közbecsülésben álló tiszti kardbojtot letette. Két uralkodó hadseregében szerzett minden sikere és elismerése dacára Kováts nem volt megelégedve azzal, amit addigi élete során véghezvitt. A két önkényuralkodó szolgálatában csírázott ki lelkében a szabadság utáni olthatatlan vágy, mely sokkal később döntő fordulatot hozott életében, amikor az amerikai függetlenségi háborúban Washingtonnak ajánlja fel kardját.

Ez az új érzés ösztökélte arra, hogy leszerelése után Lengyelországnak vegye útját, ahol nagyszerű katonai tudását a testvérnép felszabadításának szolgálatába kívánta állítani. Ott azonban keserű csalódás érte.

A XVIII. századbeli Lengyelország középkori nagyságának árnyéka volt csupán. A trónon a szász királyi házból származó III. Augustus ült. Amolyan bábkirály, aki az országot megszállva tartó Nagy Katalin cárnővel nem mert, a hatalmaskodó főórákkal pedig nem tudott szembeszállni. Mellette három