Fraternity-Testvériség, 1974 (52. évfolyam, 1-12. szám)
1974-10-01 / 10-12. szám
a felkarolást csak úgy éretettem, hogy módot kapok rá, a tehetségemet megmutathatom. Hogy kipróbálnak. Sajnos azonban, rendező úrral nem sikerült találkoznom. Hiába írtam, telefonáltam, táviratoztam, rendező úr nem felelt. Mikor végre nagynehezen az irodájáig jutottam, akkor is a titkára fogadott. A titkár úr azt mondta, hogy rendező úr jelenleg külföldön tartózkodik. Akkor is ezt mondta, mikor biztosan tudtam, hogy rendező úr jelenleg a Metro helybeli stúdiójában forgatja legújabb filmjét. Mit tehettem volna mást? Elhatároztam, hogy nem háborgatom többé rendező urat, hanem magam kezdek valamit. Összejöttem egy öreg extrával. A kolozsvári Nemzeti Színház primadonnája volt, vagy negyven évvel ezelőtt. Neki sem sikerült az extraságból hollywoodi sztárrá lennie, de én bíztam. Elolvastam Gary Cooper történetét s megtudtam belőle, hogy Cooper is extra- sággal kezdte. Mikor lőttek az indiánok, leesett a lóról és meghalt. Tehát extra lettem én is. Mikor lőttek a gansterek és én bankpénztáros voltam, én is leestem a székről és szintén meghaltam. A baj, mint már említettem, ott kezdődött, hogy ritkán halhattam meg. Cooper idejében, úgy látszik, sűrűbben lehetett meghalni, ezért fedezték fel őt. Engem nem fedeztek fel és — mint ahogy ezt már szintén említettem — így lettem Santa Claus. Pillanatnyi szünetet tartott csak s folytatta: — De most se panaszkodni akarok, higyje el, rendező úr. Játszom. Szerepem van. Santa Claust alakítom. Nem ugyan a vásznon, csak itt, a Hollywood Boulevardon. S tessék elhinni, úgy érzem, ez az életemnek legnagyobb szerepe. Piros a süvegem, a köpenyem, a csizmám, a hátamon “See’s Candy”-féle cukorkákat hordok, rázom a csengettyűt, kurjongatok és hirdetem az örömet, miközben arra gondolok, hogy otthon, messze innét, könnyes-szemű leányok és legények hordják a betlehemet ablakról-ablakra, suttyomban, a betlehemben szalmán fekszik a Kis- jézus, szintén sírva, és közben hull a hó. Hull és egészen betakarja a vidéki kisvárost. És anyám ott áll a kapuban és néz a messzeségbe. Ide, Hollywood felé. Az öröktavasz, a fény, a rózsaillat felé. Arcát, az ajkait kitartja a hulló hópihéknek s miközben arra gondol, hogy a hópihével az égből érkezik csók számára, a szeméből szintén könnyek peregnek. Én pedig, itt a messzeségben, az öröktavaszban, életemnek legnagyobb szerepe játszása közben, arra gondolok, hogy anyámnak igaza van ... Álltak. A rendező a villanyoszlopnak támaszkodott s mereven nézte a fehérszakállas, pirosüveges alakot. Az is csak állt s nézte a rendezőt. A rendező megint az arcára simított s ezt kérdezte. — Mi a neve az anyjának? Eszter — felelte a Santa Claus — Hollós Eszter. A rendező megtántorodott. — Maga a fiam? — hörögte.-Nem vagyok a fia — felelte a Santa Claus. Ne hazudjék! — ugrott hozzá a rendező. — Ne hazudj! Te a fiam vagy! Letépte arcáról a fehér szakállat. A szakállal együtt a fehér haja, piros süvege is leesett a Santa Clausnak. Fiatal, mosolygós férfiarc tüzelt rá a rendezőre. — Mi a neved? — kérdezte a rendező. — Bereznay János.-Bereznaynak hívták azt az adóhivatalnokot, aki elvette anyádat, ugyve? — Igen. — Ő aztán örökbe fogadott. Ezért lettél Bereznay te is. Nem rendező úr. Nekem az az adóhivatalnok Bereznay az édesapám. Én csak féltestvére voltam az ön gyermekének. De az nem fiú volt. Leány volt. Eszternek hívták őt is. Eszterkének ... — Mi van vele? Meghalt. Tizenöt éves volt, amikor megmondta neki anyám, hogy ő fogadott gyermek. Hogy az édesapja ön. S tizennyolc éves korában Eszterke meghalt. Sírbavitte, hogy önt, az édesapját még sose látta, hogy tizennyolc évig nem gondolt rá, nem érdeklődött, mi van vele .. . Eszterke egy decemberi estén, mialatt kint hullott a hó, elpihent örökre. A hópihék csókja, amely az égből jött, az égbe ragadta szegényt. A rendező visszatántorodott a villanyoszlopnak. A fiatalember folytatta: — S én bevallom önnek, rendező úr, én ezért jöttem Hollywoodija. Hogy ezt megmondjam önnek. Szeretem a művészetet, a filmet, de ez mellékes. Mióta itt vagyok, azt tartottam a legfontosabbnak, hogy végre egyszer találkozzam önnel. Sajnálom, hogy ez a találkozás ilyenkor, ilyen körülmények között történt. Karácsony felé, Santa Claus-jelmezben. A Chi- nesehen tartott gála bemutató után. Ezzel búcsúzom is, rendező úr. Még van egy órám, tizenkettőig kell helytállnom a dzsábbal. Merry Christmas. Felvette a fehér szakállat, hajat s a piros süveget. Arcára, fejére illesztette azokat, aztán a csengettyűt rázva visszafelé indult a Hollywood Boulevardon. Várjon! — mozdult utána a rendező. De a Santa Claus ment. Rázta a csengettyűt. Egy fiatal pár jött vele szemben. A Santa Claus felkurjantott, kacagott s kezükbe nyomott egy marék “See’s Candy” cukorkát. 9
