Fraternity-Testvériség, 1972 (50. évfolyam, 1-12. szám)

1972-07-01 / 7-9. szám

DR. BÉKY ZOLTÁN elnök:

EGY SZEBB JÖVŐ FELÉ

KÖZGYŰLÉSÜNK FONTOSABB HATÁROZATAI

Nehéz szavakat találni, hogy méltó képpen kifejezzem elismerésemet és köszönetemet a közgyűlésünk delegátusainak azokért a valóban ritkaságba menő bölcs, megfontolt, értelmes hozzászólásokért és a megváltozott modern idők és az államok követelményeinek megfelelő határozatokért és döntésekért, melyekkel Egyesületünk egész jövőjét meghatározták § az elkövetkező négy évre követendő irányát megjelölték és alapelveit lefektették. Egyöntetű volt a megállapítás, hogy ilyen komoly, értelmes, emelkedett szellemű delegáció, amely kizárva minden egyéni, személyi, egyházpolitikai vonatkozású kérdést — amely minden bizonnyal viszálykodásokra adott volna okot — a legnagyobb békességben és egyetértésben munkálkodott, együtt hozta meg korszakalkotó döntéseit, munkálta és készítette elő Egyesületünk egy még szebb és dicsőségesebb jövőjének az útját.

Áldja meg a Mindenható Isten leggazdagabb áldásával közgyűlésünk delegátusait nemes, önzetlen, felelőségteljes és nehéz, fárasztó munkájukért.

Ez a közgyűlés számunkra nem szórakozás, vakáció, hanem valóban nehéz felelőségteljes munka volt is a tagság érdekeit képviselve, valóban becsületesen végezték el.

Én különösképpen mélységes meghatotsággal fejezem ki személyileg is végtelen hálámat és köszönetemet azért a lelkes ovációval és felállással megnyilvánított egyhangú bizalomért és elismerésért, melyet az elkövetkezendő négy évre belém helyeztek s Egyesületünk első vezetőjévé, központi elnökévé újra megválasztottak.

Akik egyesületi, egyházi és közéleti múltamat ismerik, azok előtt nyilvánvaló, hogy az elmúlt 45 év alatt, mióta lábamat az Új Haza földjére tettem, soha sem szűntem meg szakadatlanul munkálkodni és minden lehetőt megtenni az én forrón szeretett, sokszor meghurcolt, gazul becsmérelt, ősei földjéről kivert, otthon rabságban, a halál mesgyéjén járó, de nagyra hivatott fajtámért, hivő, templomokat, kathedrálisokat, iskolákat, kultur palotákat építő áldozatos népünkért és közös nagy magyar ügyünkért és a meggyalázott magyar igazságért lélekszakadtáig harcolni soha meg nem szűntem. Egyéni, családi életem háttérbe szorításával jártam a világot, s mint a Magyar Református Egyház püspöke, hivatalos képviselője, bejutottam a legmagasabb világ-fórumokra és ott a legnagyobb elszántsággal

— kétszer Beirut-ban (Lebanon) és New Delhi-ben (India) — életem veszélyeztetésével (mert megfenye- gedtek ha szólni merek) állottam ki a magyar igazságért. Utánna San Paulo, Rio de Janeiro (Brazília) Montevideo (Uruguay) Buenos Aires (Argentina), Venezuela, Trinidad, Tokio, Bankog, Frankfurt, München, Edingburg, London, Skandinávia, majd Róma, Athen, Cairo, Jeruzsálem stb. végeztem hasonló szolgálatot.

Itt egyházi vonalon szakadatlanul építettem. 16 egyházat szerveztem és munkáltam számtalan előadásommal a magyar református egységnek az ügyét. Egyesületi vonalon 45 éves aktív múltra tekinthetek vissza. Mint osztályszervező, szeretett intézményünk felügyelő bizottságának, igazgatóságának, Egyesületünk igazgatóságának tagja, alelnöke és az utóbbi két terminuson mint elnöke szolgáltam Egyesületünket. Nem dicsekvésképpen, de mások mondják, hogy Egyesületünknek arra az erkölcsi magaslatra és piadesztára emelésében, amit ez a nagymultú Egyesület s nagyrahívatott népe alkotásaival megérdemel, valami részem van. Mint Egyesületünk elnöke bevittem Egyesületünk nevét a legmagasabb fórumokra. Kétszer nyitottam meg a Kongresszus és Szenátus üléseit imával, a Fehér Házban ismerik Egyesületünket. Az elnök két fontos tanácsadó bizottságának tagjává nevezett ki. A Kongresszusban számtalan barátot szereztem a magyar ügynek, akik kiállásukat a ‘Congres8zusi Record’-ban örökítették meg. Hogy mindezekre erőm volt, legyen érte hála a Mindenható Istennek, és a ti támogatásotoknak.

Hálás vagyok az Igazgatóságnak és Nagy Lajos volt püspöknek, aki mindezekről, a 45 éves határkőről, Egyesületünk bankettjén megemlékezett.

Mindezt és az újra belém helyezett bizalmat, a legmélységesebb hálával köszönöm meg közgyűlésünk delegátusainak és fogadást teszek, hogy mint a múltban, úgy a jövőben is még nagyobb hűséggel és áldozat- készséggel fogom vinni a vállaimra helyezett felelősséget, munkát, a mi drága közös örökségünkért, Egyesületünkért, egyházainkért és az itteni, valamint az óhazai sokat szenvedett népünkért.

Amit tisztviselő és igazgató társaimmal esküben fogadtunk, hogy ‘‘‘’Egyesületünk alkotmányát megtartjuk, megvédjük, az alapszabályban előírt, hivatalunkkal járó kötelességeinket a leghűségesebben elvégezzük, minden erőnkkel és tehetségünkkel a reánk bízott örökséget megtartani, tagságunk jólétét s Egyesületünk fejlesztését munkálni fogjuk.”

2