Fraternity-Testvériség, 1971 (49. évfolyam, 1-12. szám)
1971-10-01 / 10-12. szám
Csak az utóbbi években a memorandumok, beadványok seregét készítettük és juttattuk el az elnökhöz, a külügyminiszterhez, az Egyesült Nemzetek követeihez, amelyeket a Congressusi Recordban örökítettek meg. Két ‘“Fehér Könyvet” adtunk ki — Dr. Székely Imre szerkesztésében — és helyeztünk el mint dokumentumokat illetékes helyeken, a harmadik “Fehér Könyv” kiadása ezévi munkánkról folyamatban van. Munkácsi, Haraszti ünnepélyeket és kiállításokat rendeztünk Dr. Bakó Elemér alelnökünk szervezésében. A trianoni dokumentációs emlék-könyv szintén készen van — Dr. Bakó Elemér szerkesztésében — és rövidesen elhagyja a nyomdát. A Szent Korona ügyében eljártunk az elnöknél és a Congressus tagjainál úgy, hogy egyidőre sikerült megakadályozni a visszaadását. A Chile-i kommunista átvétel után sikerült jó néhány magyart kihozatnunk és megmenteni az üldözéstől. Éhez is a külügyet és a képviselőket kellett megnyernünk. A felvidéki magyarság újabb üldözése ügyében 25 képviselőt nyertünk meg, akik erélyesen tiltakoztak az újabb kommunista üldözés ellen, s tiltakozásuk a Congressusi Recordban vannak megörökítve. Az erdélyi magyarság ügyében sikerült rávennünk több képviselőt, közöttük Edward E. Patten-t, hogy utazzanak Erdélybe s ott győződjenek meg a magyarság elnyomásáról és tragikus helyzetéről. Visszatértük után a Congressusban számoltak be két millió magyar üldözéséről, kitelepítéséről és felszámolásáról, amelyek mint dokumentumok szintén megörökítve állanak a Congressus-i Recordban. A fenti tények fényesen bizonyítják azokkal a rosszindulatú vádakkal szemben, amelyek intézményünk gyűlésén hangzottak el, hogy a Szövetség nem csinál eleget, s ugyanakkor anyagi támogatásukat a minimumra csökkentették le. Az Amerikai Magyar Szövetség 65 éves évfordulóján fogadalmat tesz, hogy a munkát tovább végzi és a harcot tovább folytatja a magyar ügyért, a magyar igazságért, az elnyomás alatt szenvedő magyar népért. Nem szűnünk meg követelni az Egyesült Nemzetek alapokmányában minden nép számára, tehát a magyar nép számára is biztosított elemi szabadság jogokat. Nem követelünk többet, mint amennyit megadnak a congói négereknek. Szabadságot és függetlenséget a magyar nép számára. Egy szabad, független Magyarországot, ahol a magyar nép saját történelmi, kulturális hagyományai szerint saját maga választotta formák között szabadon élhet. Ezért a jövőben is harcolni fogunk. A történelmi évfordulónál megállunk és hálát adunk a Mindenható Istennek, hogy erőt adott. Szolgálhattuk az itteni és az óhazai népünk ügyét. Hálát adunk az alapítókért, akik a Szövetség ügyét önzetlenül szolgálták, a múlt nagy vezetőiért: Msgr. Eördögh Elemér, Dr. Újlaki Ferenc, Borshy Kerekes György, Dr. Vincze Károly, Daragó József, Dr. Révész Kálmán, Ft. Czerniczky István, Dr. Márk Béla, Dobozy Arthur, Szánthay Dániel, Szántó Lajos, Ft. Gáspár János, Sin- kó János, Király Imre, stb. Jubileumi éviinkről Igazgatóságunk gyűlésén — december 4-én — emlékeztünk meg s kiáltvánnyal fordultunk a világ vezetőihez a magyar ügy érdekében. Kérjük osztályainkat, az egyházakat, egyleteket és a szervezetek vezetőit, hogy tagsági díjaikat az év eltelte előtt szíveskedjenek beküldeni a központba. Én egészségi állapotom miatt szándékozom 35 évi igazgatósági és 6 éves igazgatósági elnökségtől visszavonulni. De liálás vagyok a jó Istennek, hogy gyarló erőm és összeköttetéseim révén szolgálhattam a mi itteni és óhazai népünket, a mi legszentebb ügyünket a magyar igazságnak és a magyar feltámadásnak az ügyét, amelynek eljövetelében ma is szentül hiszek. ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ Dr. Béyk Zoltán elnök a Perth Amboy-i Nőegylet 50 éves jubi- Ieuleumán Ft. Ábrahám Dezső püspök, Marincsák János gondnok és a Nöegylet tisztviselőivel. A jubileumi beszédet elnökünk tartotta. KÖZGYŰLÉSI ELŐZETES BEJELENTÉS Értesítjük Egyesületünk tagságát, hogy Egyesületünk négy évenként esedékes közgyűlését a jövő évben 1972 június 25-ével kezdődő héten tartjuk Ligonierban. • A Közgyűléssel kapcsolatos rendelkezéseket Alapszabályunk értelmében osztályainkhoz kellő időben megküldjük. 12