Fraternity-Testvériség, 1971 (49. évfolyam, 1-12. szám)
1971-10-01 / 10-12. szám
Elsőnek Ft. Ábrahám Dezső, az Amerikai Magyar Református Egyház püspöke adta át egyházteste köszöntését. A Kálvin Egyházkerület nevében Ft. Beretz Árpád üdvözölte az Egyesületet és a Bethlen Otthont. Az Országos Presbiteri Konferenciát Nt. Csutoros István képviselte, aki talpra esett, rövid köszöntésében szeretettel emlékezett meg édesapjáról, Nt. Csutoros Elekről, aki az Egyesület elnöke is volt egy terminuson át. A Lelkészegyesület nevében Nt. Illés Lajos szólott tolmácsolva az amerikai magyar lelkészek jókivánatait közös szeretetintézményeink számára. Itt kell köszönettel megemlítenünk azt is, hogy a cikkben szereplő képek Nt. Illés felvételei. Az Országos Presbiteri Szövetség elnökének, Domb- rády Sándornak, bemutatása alkalmával az áldomásmester rámutatott arra, hogy tulajdonképen hármas jubileumot ülünk, mert a Presbiteri Szövetség épen huszonöt évvel ezelőtt alakult meg s negyedszázados fennállását olyan kiváló világi vezetőknek köszönheti, mint Király Imre, Dr. Haller István, Szentmiklóssy Pál, Benedek József, Csik Sándor, Nemesnyik János és a már országos hírre szert tett passaici csoport, és sokan mások. A magyar testvérsegítő egyesületek közötti békés együttműködésnek fényes bizonyítéka volt az a tény, hogy a William Penn Fratemális Egyesület elnöke, Károly Elemér személyesen adta át a legnagyobb magyar eredetű intézmény üdvözletét és jókivánatait. Vele voltak Stelkovits Albert, titkár, Somogyi Gyula, pénztárnok és Balla János, alelnök. Clarence B. Ruff, Ligonier város polgármestere, néhány keresetlen és kedves szóval köszöntötte mint házigazda a résztvevőket kivánva kellemes időtöltést az ünnepség résztvevőinek. Az ünnepség egyik fénypontja volt Dr. Újlaki Ferenc, volt elnökünk felszólalása, aki a két jubiláló intézmény régi és megtisztelt vendégei, valamint tiszteletbeli igazgatói nevében ízes humorral előadott anekdoták elmondávával emlékezett a megtett hosszú útra. Magyar Református közéletünk közszeretetnek örvendő “grand old man”-jét felállva hosszan ünnepelte a közön- ség. Az áldomásmester kitért arra a nagyfontosságú munkásságra, mely a sajtót amerikai magyar közéletünk harmadik alappillérévé avatja az egyházak és egyesületek mellett. Szeretettel és tisztelettel köszöntötte a sajtó képviseletében megjelent Gombos Zoltánt és Szebe- dinszky Jenőt. Az Amerikai Magyar Szövetség elnöke, Fiók Albert Aladár bíró az Egyesület támogatásáért mondott köszönetét a vezetőségnek, s kívánt sok sikert a jövő előhala- dásához. Utolsónak, a házigazda tisztét ellátó tisztikar harmadik jelenlévő tagja, Szentmiklóssy Pál, pénztárnok emlékezett arról a harminchat évről, melyet részben a külső munkamezőn, részben pedig a központi hivatalban töltött el. A népszerű főtisztviselőt hosszan és melegen ünnepelte a közönség. Az Igazgatóság tagjait, Dr. Szabó István, alelnök mutatta be. Előbb a két alelnök társát: Syposs Istvánt és Nt. Tóth Tibort, majd pedig az igazgatókat az alábbi sorrendben: Molnár József, Passaic, N.J.; Szűcs Bálint, Sharon, Pa.; Áros William, Lorain, Ohio; Varga Elemér, Cleveland, Ohio; Nt. Bertalan Imre, New Brunswick, N. J., Modory Károly, So. Bend, Ind.; Kurimai András, So. Norwalk, Conn.; Nagy Károly, Duquesne, Pa. és Kiss Károly, Miami, Florida. Az Igazgatóság tagjait és a megjelent feleségeiket kitűntető tapssal köszöntötte a hallgatóság. Végül egy végtelenül megható jelenetre került sor, mely felejthetetlen emléke marad az évforduló alkalmával szolgáló főtisztviselőknek. Dr. Szabó alelnök előbb méltatta azt az áldozatos munkát, amit a főtisztviselők kifejtenek Egyesületünk érdekében, majd pedig a jelen lévő György Árpád titkárnak, Eszenyi László, ellenőrnek és Szentmiklóssy Pál, pénztárnoknak, valamint Nagy Lajos, igazgatónak és Csia Kálmán felügyelő lelkésznek egy-egy remekbe készült bronz emléktáblát nyújtott át az Igazgatóság nevében. Dr. Béky elnök emléktáblájának átadásával Nt. Tóth alelnököt bizták meg. A főtisztviselők ünneplése és Tóth Tibor alelnök záró fohásza után a közönség lelkes hangulatban oszlott szét. 8 Nt. Dr. Újlaki Ferenc volt elnök ünnepi beszédét tartja.