Fraternity-Testvériség, 1971 (49. évfolyam, 1-12. szám)

1971-07-01 / 7-9. szám

ÜNNEPI BESZÉD

elmondotta Eszenyi László a Szent László Lovagrend (június 13-án. tartott) clevelandi ünnepélyen. (lerövidített közlemény)

Közéleti munkában az elismerés mindig jól esik, de kitüntető megtiszteltetésnek számít, ha az olyan illusztris társaság részéről éri az embert, mint a Szent László Lovagrend. Az imént átadott jelvényekért és díszoklevelekért bálás köszönetemet fejezem ki mind magam, mind pedig Főtiszteletű Dr. Béky Zoltán elnök úr nevében, aki más irányú elfoglaltsága miatt nem lehet itt ma köztetek és igy általam küldi szives magyar köszöntését és püspöki áldását minden jó munkátokra.

Szent László az Árpádház egyik legkimagaslóbb uralkodója, ő tett koronát Szent István országalapító művére. Szent István a magyarságnak akkor ellenszenves keresztény vallást és a gyűlöletes nyugati életformát, még fajtánk megtizedelése árán is, csak részben tudta elfogadtatni konok pogány népével. Az országalapító még kicsit kívülről és felülről szólt alattvalóihoz. A lengyel száműzetésből visszatért Lászlót népe mint testvért rajongó szeretettel veszi körül s vonakodása ellenére közakarattal emeli a királyi székbe. Az időközben kereszténnyé lett és letelepedett magyarság egységesen áll mögötte, amidőn vaskézzel állítja helyre országának belső rendjét és később is, amikor a keleti pogány betöréseket veri vissza. Szent Lászlónak sikerült személyében egyesítenie a nemzeti hőst a keresztény lovag eszményképével. Történelmi jelentőségét két mondatba sűríthetném össze:

1. ) Vaskézzel teremtett rendet az ország zilált belső

viszonyaiban;

2. ) Sikeresen védte meg birodalmát a keleti pogány

veszedelemmel szemben.

Ez alkalommal azonban nem a nagy lovagkirály történelmi méltatásával kívánok foglalkozni. Ha csak uralkodásának kutatására szorítkoznátok, akkor ez az ■zlésesen kiállított jelvény egy tiszteletre méltó történelmi társasághoz való tartozás külső jele lenne csupán. Ha azonban minden szellemi, erkölcsi és anyagi erőkkel részt kívántok venni befogadó hazánk belső rendjének helyreállításában és abban az élet-halálharcban, mely a kommunista világnézettel szemben fennmaradásunkért folyik, akkor ez a jelvény szimbólummá, jelmondatotok pedig életprogrammá magasztosul.

De micsoda élet-halálharcról beszélek is én? — kérdezhetné valaki. Hiszen az egyetlen háború Vietnamban kimúló félben van s elnökünk háború nélküli évtizedet jósol.

A klasszikus Clausewitz-i fogalmazásban valóban nem is folyik háború, hiszen a szembenálló felek nem nyúlnak az erőszak eszközeihez, hogy akaratukat a másikra kényszerítsék. A nagyhatalmak kinos aggodalommal kerülik a nyílt összecsapást s a liydrogén bombák ezrei amolyan soha le nem sújtó Damoklész kardokként lebegnek az emberiség feje felett. A világ vezető államférfiai jól tudják, hogy egy nukleáris fegyverekkel vívott totális háborúból senki nem kerülhet ki győztesen s atomhamuba merülne el az egész emberi civilizáció. Egy ilyen háborút olyan pusztulás követné, melyben — Eisenhower szavaival élve — a túlélők irigyelnék a holtakat.

Az emberiség jövendő életformáját eldöntő erőmérkőzés mégis folyik negyed század óta. A nyugati hatalmak a II. Világháborúban — hogy úgy mondjam — tönkregyőzték magukat. A németek teljes megsemmisítésével Európa közepén egy hatalmi vacuumot teremtettek, melyet a történelem különös ironíájaképen katonailag az az orosz-szovjet birodalom töltött ki, mely ma világuralmi törekvésével létében fenyegeti az Egyesült Államokat és a nyugati életformát; gazdaságilag pedig az általunk újjáépített Nyugatnémetország, mely egy ik legkellemetlenebb vetélytársunkká nőtte ki magát. Sajnos a kommunista hatalmak pozitív hatalmi és világnézeti célkitűzéseivel szemben a szabad világ vezetői még a preventív háborúval való fenyegetés gondolatát is elvetették 1956-ban, amikor utoljára nyílt alkalmuk helyreütni a II. Világháború végén elkövetett végzetes tévedésüket.

Nekünk, a világ minden tájára szétszórt magyaroknak két hazát adott a végzetünk, ami kettős szent feladatot ró ránk akkor is, ha jogokat csak az egyik biztosít számunkra. Épen ezért a kommunista világuralmi törekvések jellegzetes támadási területeit és módszereit mind magyar, mind pedig amerikai vonatkozásban próbálom pár mondattal megvilágítani.

A kommunista ideológusok egyik legfőbb törekvése a szovjet ember kinevelése a legzsengébb gyerekkortól, így első és legtermészetesebb célpontja az ifjúság. Nem régen kerültek kezembe a magyar kommunista közművelődési miniszter rendeletére Kossuth díjas tanerők által összeállított tankönyvek az Általános (elemi) Iskolák első négy osztálya számára. Röviden ismertetem, mert aligha tudnék eklatánsakban rávilágítani arra az agymosásra, amit az otthoni rendszer odahaza végeztet az óvodáktól az egyetemekig.

Először a (szent) koronától és kereszttől megfosztott új címer szúr szemet, melynek tetején egy vörös

6