Fraternity-Testvériség, 1971 (49. évfolyam, 1-12. szám)

1971-07-01 / 7-9. szám

NAGY LAJOS:

Bethlen Otthonunk arany mérföldköve

Magyar Amerika földjén kb. 140 templomot építettek a magyar reformátusok. Ezek a templomok és imaházak, mint ég felé tartott, imádságra kulcsolt kezek arról beszélnek, hogy a magyar hivő, imádkozó és Istent szerető nép. Az amerikai magyar református ember itt 80 év alatt megalkotta, amit az ősi földön 400 év alatt építettek atyáink. Az amerikai magyar református és a többi magyar testvéreink hitéről könnyes szeretettel és égő lírával lehet csak beszélni. Ki tudja megírni ennek az Amerika földjén kígyóit hit égő csipkebokrának történetét?

Több helyen volt Magyar Ház és Magyar Klub, ahol templomok nem voltak. Nem tévedünk sokat, amikor 180-200 magyar társaskörről is beszélünk. Ezek a magyar helyek nemcsak arról beszélnek, hogy sírva vigad a magyar, hanem arról, hogy a magyar kimond- hatalanul szereti fajtáját, népét, nyelvét, történelmét, hagyományait, énekeit és dalait. Minden Magyar Ház arról zeng édes elégiát s néha tüzes ódát, hogy a magyar ember szíve utolsó dobbanásáig hű ősei földjéhez, sokat szenvedett népéhez, megszentelt emlékeihez és fájdalmasan szép történelméhez.

Az amerikai magyar népünk hite nemcsak zsongó zsoltár, ég felé szálló imádság volt, hanem életté vált, könnytörlő jósággá, sebet kötöző balzsammá és átölelő szeretetté lett. Hogy az amerikai magyar jó és nemes szívű magyar, aki szánja a sírókat, felemeli az elesetteket, arról a Bethlen Otthon énekel ötven éven át jövő és tűnő nemzedéknek.

Templomaink, Kossuth Házunk, Magyar Házaink csodálatosan a “kiáltó kövek” nyelvén beszélnek arról, hogy a magyar ember építő ember s ahol megjelenik virágos kertté szépül még a sziklás vidék és égő sivatag is.

A Bethlen Otthon forró vallomás arról, hogy a magyar igenis “őrízője” a testvérének, hogy a könny és a seb láttára ellágyul a szíve. A Bethlen Otthon ötven éve hirdeti azt, hogy a magyar ember felelős ember, hogy a magyart azért teremtette az Isten, hogy megszépítse a világot és a vadócokba rózsákat oltson.

Nem vitatjuk el nagy testvér-egyletünk nagyszerű munkáját, amit az amerikai magyarság között végzett, ezért is hálásak vagyunk Istennek. Ám, legyen szabad háláéneket zengeni arról, amit az Isten az Amerikai

Magyar Református Egyesülettel végeztetett el 75 éven át.

Sok, sok templomban zeng az ének, száll az imádság és vigasztal és vádol az Ige, amelyek falaiba beleépült a Református Egyesület jóakarata és segítsége. Erről a segítségről is sokat lehet beszélni. Rossz akarat leakarja kicsinyíteni, hogy csak kölcsönök voltak, amiket becsülettel visszafizettek. Jegyezzük csak le az amerikai magyar történelem számára, hogy a mindenkori banki kölcsönöktől jóval alacsonyabb kamatlábbal adták a kölcsönt amiknek összege a 75 év alatt egy óriási össeggé nőtt. Igaz, hogy hálás szíveknél ez a jóság “víz színére dobott kenyér” volt, ami visszamosolygott az Egyesületre hálában, jóakaratban és kéz-kezet fogó szolgálatban.

Nagyra értékeljük s nem tudjuk felsorolni eléggé a Református Egyesületünk magyarság felé tett szolgálatát, amit Ft. Béky elnökünk oly sokszor felsorolt cikkeiben, de mégis, amikor a Bethlen Otthon vezetősége élete arany mérföldkövétől néz a gyémántporral behintett 75 év csúcsára, Egyesületünk 75 éves jubileumára, kicsordul szívünk arany kelyhéből a hála, a köszönet és a büszkeség. Nagy, igen nagy a Református Egyesület szolgálata az amerikai és az óhazai magyarság felé, de még is a legnagyobb az a szolgálata, amit a Bethlen Otthonon keresztül végzett a magyarság között 50 éven át.

A Református Egyesületnek nem kell bizonyítani, hogy testvérsegítő egyesület. Nem kell hirdetni, hogy a végső célja nem üzleti nyereség, mert kőbe épített jósága egy félszázada beszél arról, hogy szereti a magyart, szánja a bajba jutottakat, keszkenővel járt szerte ebben az országban, sokszor más országokban is, hogy kevesebb legyen a könny, a magyar fájdalom és ami jajszót, hacsak lehet elcsitítson.

1921 július 4-én elindult egy drága magyar angyal, a Bethlen Otthon Amerika földjén. Bekopogtatott oda, hol árvák sírtak, tehetetlen öreg magyarjainkat gyöngéd szeretettel felemelte s beszélt nekik édesen arról, hogy nincs minden elveszve. Otthon és annak melegsége, terített asztal, csodálatos jövő, békesség és a nagy útra előkészítő imádság várja Ligonier völgyében és a magyar Mórija hegyén. Egy tűnő félszázad arról beszél, hogy a Református Egyesület és az amerikai magyar református egyházak hűséggel végezték azt a szeretetszolgálatot, amiknek elvégzésére az Isten elhívta őket. Mennyi letörölt könnyes arc, hány zokogás elcsítulása, mennyi reménységgé változott kétségbeesés, mennyi hála és köszönet száll az arany mérföldkőtől a 75 éves édesanya, az Egyesület felé. Köszönöm, Református Egyesület, hogy megalkottál engem a Bethlen Otthont, hogy gondot viseltél reám és olyan jó tudni, hogy én, a szeretetszolgálat háza lettem életed értelme, célja és ezerszer megáldott szolgálata.

4