Fraternity-Testvériség, 1970 (48. évfolyam, 1-12. szám)
1970-02-01 / 2. szám
DR. BÉKY ZOLTÁN: MÚLTON ÉPÜL A JÖVŐ Az Amerikai Magyar Református Egyesületről ma már a világ minden részén élő magyar reformátusok, de mások is tudják, hogy az egyetlen testvérsegitő intézménye a világ magyar reformátusságának. A mai nemzedék, itt amerikai magyar református életünkben talán el sem tudja képzelni a mi életünket az Amerikai Magyar Református Egyesület nélkül. Éppen ezért jó, ha néha-néha visszatérünk a forráshoz. Jó, ha emlékeztetjük magunkat a kezdetre, a történelmi hőskorszakra, amikor megszületett az amerikai magyar református egyházi élet és azzal egyidőben az Amerikai Magyar Református Egyesület. Előttünk van a patinás "Sárospataki Lapok” 1896. évi augusztus 24,-i keltezésű száma. A cikk, amelyből most idézünk a "Közéletünk” rovatban jelent meg. Milyen érdekes, hogy a lelki édesanyának ez az erős bástyája, a sárospataki alma maternek szócsöve az amerikai magyar református egyházi életről írott cikkről nyugodtan azt mondta: "Közéletünk.” Tehát annyira magáénak tartotta az amerikai magyar református egyházakat, mint mondjuk a felsőzempléni egyházmegyét. A cikk "az amerikai magyar ref. egyházmegye gyűlése Trentonban, N. J. 1896. jul. 4-7-én” címmel jelent meg. Olvassuk az elsárgult lapokról a számunkra drága tudósítást: "Annál az engedélynél fogva, amelyet a mi amerikai felettes hatóságunk, a "general board of home missions” januári gyűlésén adott, összejöttünk julius hó 4-7-én Trentonban idegenbe szakadt gyermekei a magyar ev. ref. egyháznak. Összejöttünk azért, hogy alkossunk egy olyan alapszabályt, amelynél fogva az eddigi szétszakadozottság helyébe az egység, s működésűnkbe egyöntetűség lépjen. Ez az alapszabály meghatározza, a legújabb zsinati törvénykönyv alapján. az egyháztagok s az egyházi hivatalnokok kötelességeit és jogait, az amerikai magyar ref. egyházmegye viszonyát egyfelől az amerikai, másfelől a hazai ref. egyházhoz, s intézkedik az egyházközségi és egyházmegyei bíróságok hatásköréről.” Ez már valóban a múlté. Az amerikai magyar református egyházi élet egységét megőrizni nem sikerült. A Trentonban elhatározott egységes egyházmegye még ma is egy meg nem valósult álom maradt. Az idézett cikk számunkra oly fontos következő része: "De ez csak egyik célja volt összejövetelünknek. Mi, akik itt működűnk az Ürnak szép és kies mezején, jól tudjuk azt, hogy Amerikában, ahol roppant nagy mérvben van kifejlődve a testületi szellem, mi is csak úgy érhetünk el valamit, ha az egyházmegye kebelében valamiféle egyesületet alkotunk. Kimondtuk azért egy egyesületnek az alapítását, amely az "Amerikai Magyar Református Egyesület” címet fogja viselni, az amerikai magyar ref. missio erkölcsi és anyagi támogatásán kívül, tagjainak haláleseti dijat ad s gondoskodik az elhalt tagok eltemetéséről. Ez az egyesület csak akkor kezdi meg működését, ha 500 tagja lesz. Tagja lehet minden magyar, ki egy dollár belépti s egy dollár évi dijat fizet. 500 tag után ad az egyesület 250 haláleseti dijat s 50 dollárt temetésre, amely összeget a tagok arányos kivetés után fizetnek. Természetes, hogy a tagok számának szaporulásával, a haláleseti dij is növekszik.” Az egykorú cikket nem lehet meghatódottság nélkül olvasni. Egyszerű és szerény keretek között indult meg Egyesületünk! Néhány Amerikában már megalakult és a megmaradásért élet-halálharcot folytató gyülekezet összefogása volt ez. S az összefogásnak a főcélja még csak nem is az Egyesület volt, hanem egy egységes egyházmegye s annak, mintegy segédszerve az Egyesület. Isten csodálatosan megáldotta ezt az összejövetelt és ezt a döntést. Nem is úgy, mint az alapítók gondolták. Az egyházak szervezeti egységéből, mint tudjuk nagyon jól, nem lett semmi. Az Egyesület, mint az amerikai magyar reformátusság összefogásának gyümölcse azonban valósággá lett. S ezt a drága örökséget megőrzésre, fejlesztúsre-ráidcbiztaazlsten. Létezésünk azért vált valóra, mert a magyar református hit gyümölcse. Ezért elválaszthatatlan Egyesületünk az atyák hitétől. Egyesületünk születése pillanatától fogva szoros összefüggésben van az ame-