Fraternity-Testvériség, 1969 (47. évfolyam, 1-12. szám)
1969-06-01 / 6. szám
Európa jövendő biztonságának a záloga a szorosabb együttműködésben rejlik, mondotta Teller. Mint európai születésű és nevelésű amerikai tudós a kibontakozást az Atlanti Paktum keretében látná legszívesebben. Az előadás végeztével számos kérdést intéztek Dr. Tellerhez a résztvevők, akiknek soraiban ott láttuk Edward Patten, Donald E. Lukens, Henry A. Schadeberg, Charles Chamberlain és Clement J. Zabolcky kongresszusi képviselőket, valamint John Fishert, az American Security Council elnökét és Dr. Wm. Prendergast-ot, a honvédelmi miniszter speciális asszisztensét. Az Amerikai Magyar Szövetség tisztségviselői közül Dr. Béky Zoltán társelnök, Végvári Neuman Ede és Eszenyi László alelnökök, Dr. Füry Lajos főtitkár, St. Miklossy Pál pénztárnok, Főt. György Árpád és Chá- szár Ede igazgatók voltak jelen. A Szabadságharcos Szövetséget Dálnoki Veress Lajos, a Világszövetség elnöke; Gereben István, az Amerikai Szabadságharcos Szövetség alelnöke és Pásztor László főtitkár képviselték. Pásztor az Országos Republikánus Párt nemzetiségi osztályának igazgatója. Számos egyetemi tanár és a fővárosi élet sok más kiválósága jött el az előadásra. Az Intézet sok áldozattal és fáradozással való megalapítása és az előadás megrendezése és gördülékeny levezetése Dr. Száz Zoltán érdeme, aki az Amerikai Magyar Szövetség külügyi titkári tisztét is ellátja. Eszenyi Lázsló PÁSZTOR LÁSZLÓ KINEVEZÉSE Pásztor László kutatóvegyészt, a Magyar Szabadságharcos Szövetség, USA országos főtitkárát a GOP Országos Bizottságának a Nemzetiségi Osztálya élére országos igazatónak kinevezték ki. A kinevezés amerikai nemzetiségi körökben országosan igen nagy feltűnést és örömet keltett, — különösen azért, mert a Republikánus Párt életében eddig még nem történt meg, hogy erre a rendkívül kényes és nagyfontosságú politikai tisztségre nem amerikai, hanem nemzetiségi származású állampolgárt neveztek volna ki. — Nekünk, magyaroknak meg külön örömet jelent, hogy ez a megtiszteltetés magyar embernek, és szabadságharcosnak jutott! — Pásztor László eddig hosszú éveken át, mint a Magyar Szabadságharcos Szövetség USA országos főtitkára lankadatlan energiával szolgálta a magyar ügyet, — most sokkal nagyobb területen, mint országos igazgató, a GOP központjában érvényesítheti kiváló képességét. Igaz szívvel és szeretettel kívánunk sok sikert és eredményt Pásztor László-nak. 6 Tragikus szerencsétlenség áldozata lett Koncz Tibor fiatal tagunk Nt. Koncz Rezső, Clio, michigani lelkész és Neje 16 éves fia tragikus autószerencsétlenség áldozata lett május 6-án. Az utca járdáján óvatlanul sétáló ifjút egy női vezető ■— aki valószínűleg elvesztette u- ralmát a kocsija felett — halálra gázolta. A földig sújtott család nagy gyászában a legőszintébb részvéttel osztozunk. Koncz Tibor a 35-ik osztályunknak volt tagja. Egyesületünk elnökének részvét nyilvánítására Nt. Koncz Rezső az alábbi választ küldötte, amely példa nélkül áll Egyesületünk történetében, éppen ezért teljes egészében közöljük: “ Ft. Dr. Béky Zoltán Püspök, Elnök urnák Washington, D. C. Kedves Főtiszteletü Uram! Addig is amig személyesen tehetjük, engedje meg nekünk, hogy szeretett fiunk elhunyta alkalmából küldött vigasztaló soraiért ezúton is őszinte szívből jövő köszönetünket tolmácsoljuk. Hálásak vagyunk Ft. Urunkon keresztül az Egyesületünk minden fötisztviselőjének, velünk együttérző vigasztaló soraikért. Dr. Háló Tibornak és feleségének, az egyesületi szolgálaton felül, azért is, hogy a megpróbáltatások perceiben velünk voltak, fájdalmunkban osztoztak és vigasztaltak. Engedje meg Főtiszteletü Urunk, hogy hálánkat és szívből jövő köszönetünket az egyidejűleg megküldött 13 tagú családnak vásárolt Egyesületi kötvények eladásával is kifejezésre juttassuk. Ez a család a mi alkalmazásunkban áll és úgy goldol- tuk, hogy elhunyt fiunk emlékének tartozunk, ha az Ő volt egyesületi kapcsolatának tovább folytatására ennek a családnak kötvényeket vásárolunk és annak egy évi diját egyidejűleg ide mellékelten megküldjük. Fogadja Főtiszteletü Püspök, Elnök urunk legőszintébb szívből fakadó köszönetünk és hálánk ezúton való nyilvánítását, és maradtunk őszinte szeretettel hívei: Rév. Rezső Koncz és neje.”