Fraternity-Testvériség, 1969 (47. évfolyam, 1-12. szám)
1969-06-01 / 6. szám
1 PROHÁSZKA OTTOKÁR: Magyarságunk és a Szent Kereszténység Ragaszkodnunk kell körömszakadtáig az Ur Jézushoz, tűzön, vizen át... kínon és kereszten át! Mert két erő küzd: az égi és a pokoli. Két tábor van Krisztus és Lucifer. Manapság a nemzet jövőjéért küzdő és az azt leromboló. Két út van: Krisztus útja és a kárhozaté. És két magatartás van: az egyik a szó, a másik a tettek. Bástya voltunk. Tűzhelyért és oltárért harcoltunk. Most is dúl ez a harc. Mit akartok: Oltárt rombolni? Tűzhelyet s családot bomlasztani? Vagy ölbe tett kezekkel nézni, hogy mások rombolják?! Mindenki tegye magáévá a szentírási ember népe megszabadításáért dobogó szívének érzületét és elszántságát! Nem nézhetjük mi sem népünk pusztulását s nem engedhetjük meg! Hitünk nem engedi, mellyel hiszünk Magyarország missziójában. Missziója az volt, hogy bástyája volt a kereszténségnek. De ha volt, vájjon megszünt-e ez a misszió!? Nem tolódtak-e felénk azok a határok, melyeken túl a sizma és Ázsia bálványai uralkodnak? A vérfergeteges Magyarország vitte elől a harci zászlót; látjuk-e, hogy e zászlót a kereszténység arkangyala másnak adta volna át? Ugye nem? Nohát magyar kézben marad az ezentúl is! Nem nézhetjük népünk pusztulását azért sem, mert nem veszett ki szívünkből a remény, hogy a letarolt magyarság gyökere ismét kihajt, ha mindent megteszünk, hogy elősegítsük s siettessük annak feltámadását. A magyar véráldozatot a csatákon meghoztuk. Hozzuk meg a lelkes honfiúi érzéseknek, a szeretetnek és lelkesülésnek tűzáldozatát! Ez is vér! Akkor, ha megcsonkultunk is, de élünk! A legyőzött vandalok királyának: Gelimernek elvették kardját s zászlaját s maradt neki egy hárfa, melyen nemzete pusztulását sirathatta. Mi ezt a hárfát meg nem vetjük, de azon nem a nemzet pusztulását, hanem föltámadását s örök reményét akarjuk zengeni! .. . ADY ENDRE: ARAT A MAGYAR Árkokban s délben kuruttyol a béka S csüggedt arató, Prométheusznak paraszt ivadéka, Meg-meglopja rohanva a Napot. Félelmes balsors minden faluvégen S Nap-leső paraszt: Életet s reményt így aratnak régen Magyarországon, rothadás között. Erről s arról is felhők gomolyognak: Senki sem lesi És dehogy várja sohasem a jobbat, Csak gonoszabbul mindjárt ne legyen. Rothadunk lábon, még leteperetlen, Üldöz, ver az Ég S tán jól teszi, ne is hagyja veretlen, Mert nemcsak Éggel veretjük magunk. Veretjük földdel s ránk-táplált haraggal, Zsiványos, bolond, Dühös és földes, úri here-haddal: S mégis Nyár ez s még — ez is az övék. Be jó békának s be rossz az embernek S szép mégis a Nap S learatjuk rothadtan is mi termett S tán jön Jövő, mely válogatni fog. Most áll az ország, kuruttyol a béka S minden arató, Prométheusznak magyar ivadéka, Reszket, búsong, gyűlöl s mégis — arat. MIKES MARGIT: A FELEBARÁTOKHOZ Hamiskártyások, jó ügyfelek! hogy átvertetek ti engemet felebarátok! husángokkal ütöttetek és vasdoronggal. Egy vakkantásnyi csak az élet, kíméljetek már amíg élek, oh, ne marjatok! S ha meghalok, a holttestembe se rúgjatok. Mit köpdösitek a markotok? Én leszek, de ti csak voltatok! 3
