Fraternity-Testvériség, 1969 (47. évfolyam, 1-12. szám)
1969-05-01 / 5. szám
DR. BÉKY ZOLTÁN: TRIANON 1920, junius 4. Egy félévszázad múlt el azóta, mikor ránk magyarokra ezer éves történelmünk egyik leg- szörnyübb tragédiája Trianonban ránkszakadt. Amikor egy ezer éves birodalmat barbár kegyetlenséggel feldaraboltak, egy kultur népet, mely ezer évig vérével védte a nyugati civilizációt a keleti hordák ellen szétszaggattak s millióit letépték a nemzet testéről, idegen járom alá vetették. Idézzünk csak fel 50 esztendő távlatából Trianon borzalmaiból néhány adatot, hadd tépje, marcangolja lelkiismeretét azoknak, akik hatalmon vannak és 50 év óta tűrik a történelem eme legnagyobb igazságtalanságát. Trianonban az 1000 éves földrajzilag egységes magyar birodalmat négyfelé darabolták. Területéből csaknem 200 ezer négyzet kilométert — két harmadát — elrabolták: Romániának adtak: 103 ezer négyzet-kilométert 5,300.00 lakossal. Csehszlovákiának: 63 ezer negyzet-kilo- métert 3,600.00 lakossal. Jugoszláviának: 21 ezer négyzet-kilométert 1,500.00 lakossal. Ausztriának: 5 ezer négyzet-kilométert 400,000 lakossal. Éhez hasonló kegyetlenségei es igazságtalanságot a Caligulák és Dzsingiszkánok óta keveset ismer a történelem. Ezt a kimondhatatlan igazságtalanságot, amellyel egy nagyrahi- vatott népet Trianonban sújtottak, fél évszázada tűri a világ. Akkor, amikor kis barbár népek szabadságáért, önrendelkezési jogáért sikra szállunk, fegyveres erőket mozgósitunk, ugyan akkor egy 1000 esztendős kultur nép szabadságáért, önrendelkezési jogaiért semmit sem teszünk. 2 Elnézzük, hogy Erdélyben 3 millió magyar a Felvidéken és Délvidéken 2 millió magyar a nemzet testéről leszakítva, idegen rabságban éljen s a megmaradt területen pedig 10 millió magyar a történelem legkegyetlenebb zsarnoka alatt vívja haláltusáját. Kevés vigasztalás van abban, hogy az Isten ítélete azokra a szomszédokra is lesújtott, akik oly nagy kéjjel szaggatták szét és osztoztak a magyarság testén s akik évtizedekig annak a szenvedő népnek a haszonélvezői voltak, véréből és verejtékéből éltek. Mi, a szabad világban élő magyarok soha sem nyugodhatunk bele a trianoni igazságtalanságba. Nekünk kongatnunk kell — lélek szakadtáig — a vészharangot, amig meg nem hallják. Nekünk bele kell kiáltani a világ közvéleményébe, hogy a második Világháború magvát Trianonban vetették el, s addig nem lesz béke a világon, mig a magyar népnek igazságot nem szolgáltatnak. Nekünk nem kell az ami a másé, csak az kell, ami a mienk volt, amint a költő mondja: “Nem kell nekünk a más folyója, Nem kell nekünk a mások bérce: Csak magyar föld és magyar róna, Ahogy az Isten rég kimérte. Nem kell nekünk idegen égbolt Egy porszeme sem a világnak Csak az kell ami a miénk volt. Igazságot, Igazságot, Igazságot Magyarországnak !” Ezt az igazságot követelni, a magyar feltámadásért munkálkodni minden idegenben élő magyarnak szent kötelessége, s valahányszor visszatér ez a gyászos nap, erről emlékezni nem szűnhet meg.
