Fraternity-Testvériség, 1968 (46. évfolyam, 1-12. szám)
1968-04-01 / 4. szám
zők egyéni teljesítményeiről az Elnök Urnái hagyott évi statisztikai adatok mellett, még a következőket jelenthetem: a keleti szervezési turületen a következő változások történtek: Csik Sándor, kerületi szervező, julius 1 hatállyal lemondott és üzletet nyitott. Helyét más kerületi szervezővel nem töltöttük be, de a new yorki és connecticuti területen a hiányt uj körzeti szervezőkkel igyekeztünk pótolni. Az év utolsö hónapjában, miután erre egyetemi kurzusát befejezte, Dr. Hámos Ottó, new yorki körzeti szervező is lemondott és könyvtárosi állást vállalt. Helyére és a new yorki irodánk vezetésére uj körzeti szervezőnek Dr. Viczián Antalt állítottuk be. A new jerseyi területen az év folyamán szív attakkal kórházba került és közel három hónapon át betegeskedett Rev. J. L. Carey, kér. szervező. Kelet és nyugat Pennsylvaniában nem volt változás. Ott Szolga Miklós és Molnár József munkálkodtak eredménnyel. A nyugati területen előnyös változás az volt, hogy a detroiti körzetbe uj szervezőt sikerült beállítani Vince András személyében. Az ohioi kerületben nem történt nagyobb változás, de az ott megmutakozó kvótahiányokat elősegítette az a sajnálatos körülmény, hogy a nyugati terület felügyelője, Benedek József, komoly betegséggel és operációval hosz- szu ideig betegeskedett. A californai kerületben nem volt változás. Floridában, Miami és környéke ellátására, uj körzeti szervezőt állítottunk be Berky Zoltán személyében. A chicagói és bányavidéki területeken sem történt változás. Kanadai szervezésünk a múlt évben is Ontario és (Quebec tartományokban folytatódott. British Columbiában még nem kezdhettük meg a munkát. Az elhalálozások, beváltások, kiesések, stb. statisztikai adatait az Ellenőr Ur a szokott részletezéssel bejelenti, igy én sem azokra, sem a pontos és végleges nettó teljesítmény kimutatására nem térek ki. Jelentésemet, amelynek felolvasásáért az illetékes tisztviselő testvéremnek köszönetét mondok, azzal zárom, hogy mindazok iránt, akiket megillet, elismerésemet és megbecsülésemet tolmácsolom. A hosszú éveken keresztül velem munkálkodóknak, külső és belső munkatársaknak, a közreműködésért, szeretetért, és megbecsülésért, még az építő kritikákért is, köszönetét mondok. Mint eddig, közel négy évtizeden át, úgy az Istentől még számomra rendelt szolgálati idő alatt, és uj munka és hiva- táskörömben is Urunkat, Megváltónkat, az Ö népét, a világ minden tájára szétszórt magyarságot, testvéreimet igyekszem szolgálni. Amerikai Magyar Református drága kincseinek, köztük az Amerikai Magyar Kcformátus Egyesület ügyének és munkájának mindenkor pártjára és védelmére kelek, segítését és előmenetelét minden tisztes eszközzel munkálni igyekszem. Egyesületünket, annak vezetőit és tagjait Isten gondviselő szeretetébe ajánlom és életükre az Ő áldását kérem. Keckeméthy József, ref. lelkész ANYÁK (folytatás) miatta — és el nem sirt könnyűit dalba sírom — és el nem mondott bánatát megírom!” Ugyanezt tette Babits Mihály is a “kedélytelen, árva nő”, Hajnalka megörökítésével. Mennyivel melegebb érzés gyullad a szivünkben a muzikális lelkű anyákat felidéző költemények olvasásakor! Jól ismerjük közülük Szabó Lőrinc multbaszálló édesanyját, tudjuk róla, hogy a Megfagyott fiú történetét, meg a Lengyel Himnuszt olyan üde szárnyalásu és “szivszaggató” hangon énekelte, hogy fiának még a szive is reszketett, s ami után, a nagy csendben “csak hallgatni lehetett.” Rokoni szeretettel emlegetjük Arany J ános szüleit, szinte látjuk őket a “kis borgárhátu viskóban”, amelyik “szentegyház vala” s ahol a költő csupán hallomásból is elsajátíthatta a zsoltárokat már gyermekkorában. Szabó László édesanyja is éneklő asszony volt, olyan, aki mindig “korán kelt és az ágyat — Mig megvetette, hangja áradt.” Kihallatszik, “kihull az ének” az utcára is és a naponként arrajáró baktert megállítja egy-egy percre: “Bunkós botján kalapja fészkel — Átkulcsolja kérges kezével” . . . “Szeméből nagy könnycsepp szivárog — Én ide — mond — templomba járok.” Ugyanez a templomos érzés fogta el a “hókucsmás házukba váratlanul hazaérkező” Tollas Tibort is: “Még a szivem is félre vert — Anyám benn zsoltárt énekelt.” Azóta is igy gondol anyjára, aki gondolatban sűrűn “. . . látogatja meg fiát — Dalokból szőve Bibliát.” Kietlen és szegény az anya nélküli gyermek sorsa. Hiányzik az ölelés, a dajkamese, hiányzik még a feddő szó is. A tragikus sorsú Radnóti Miklós olyan megrázó fájdalommal sóvárog a “véres szökevény”, az “ikreket szülő”, szülésben elhalt “anyácska” után, amihez hasonló kifejezőerővel kevesen Írtak az árvák erzésvilágáról irodalmunkban. Reviczky Gyulát is úgy ismerjük, mint aki korán elhalt édesanyjától örökölt “Aranyköté- sü imakönyvében” próbált társra találni “kopár ifjúságban.” . . . Sorolhatnám vég nélkül a különböző anyaarcokat költészetünk kincsestárából. Legalább egy könyvre- valót kellene azonban Írnom, hogy mindegyikükről meg tudjak emlékezni érdemlegesen. Ilyen rövid cikk keretében meg sem próbálkozhatok vele. A már szivünkbe lopakodott kültőanyák további felsorolása helyett három uj kép bemutatásával fejezem be ezt a “felsőbb világgal összekötő gondolatok között tett rövid barangolásomat. Mutatvány-képeknek szánom őket olyan édesanyákról, akiknek törékeny alakját a legfrissebb magyar költészet faragta márványba. Lehet, hogy “nagy lesz a súlya a képeknek” és hatásukra suhogni fognak bennünk is a “sorsok, törvények, álmok”, mert hozzájuk avatunk "hazát és világot” ... De amig suhognak, addig hiszem, hogy tanítássá is válnak. Haranginé Juhász Antónia A tragikusan elhunyt írónő egyik legszebb és legutolsó írása. 9
