Fraternity-Testvériség, 1968 (46. évfolyam, 1-12. szám)
1968-12-01 / 12. szám
hogy vegyünk közösen egy ezüstfenyőt. Ő úgyis mindig ezüstfenyőről álmodozott gyerekkorában, hogy egyszer neki is lesz ezüstfenyője, olyan, mint ami ott állott Török utcai udvarukon. Meg is vettük és közösen ültettük el. — De mi köze az ezüstfenyőnek Anyáék házasságához — türelmetlenkedett a mindig tárgyilagos vő, a Jenő. — Hát sok köze van. — felelt Apa — Sok köze van, mert az volt a megegyezésünk, hogy ha törik ha szakad, együtt maradunk, ha megmarad az ezüstfenyő. Ez pedig nagy szó volt, mert abban az időben a száraz évek járták. — Na és megmaradt? — szólalt meg gyorsan, hogy őt is észrevegyék a legkisebb csemete Palika. Nem is átallotta Károly a másik vő, hogy le ne intse nemzetközi amerikai nyelvezettel — — Silly boy, — amit ha Károly Magyarországon nőtt volna fel, bizonyára igy mondott volna: “Te bum- furdi”. A harmadik vő, a dudóskodó Lajos azonban kiváncsi volt a csattanóra: — És hogy lehet az, hogy nemcsak, hogy megmaradt, de szebb, hatalmasabb lett, mint a többi? — Hát tudjátok, az úgy volt, hogy miután én világéletemben koránkelő voltam, hát hajnalok hajnalán mindig kiosontam a házból és titokban jól meglocsoltam az ezüstfenyőt. —Ahá kezdte pedzeni a story-t Jutka, az első számú menny, — Édesapa nem akarta, hogy a házasság felbomoljon. — Megvallom, még az is fájt, hogy ez a gondolat közöttünk felmerült. De várjatok csak. Azt tudjátok, hogy Édesanya mindig éjjeli bagoly volt. .. — Hát mikor varrtam volna meg a lányok ruháit — fortyant fel Édesanya. — Jó, jó, nem is azért mondom, hanem mert lassan feltűnt nekem, hogy az ezüstfenyő körül még akkor is nedves a talaj, amikor forró tüzes napok voltak. így aztán egy éjszaka, úgy tettem mintha aludnék. Pár óra is eltelhetett, amikor csendben felkeltem és a házból kiosontam. Mit gondoltok mit láttam? — Édesanya locsolta az ezüst fenyőt ■— mondta gyorsan Enikő és az ő szemeiben is ezüst csillogott. . . — Igen, titokban ő is meglocsolta a fenyőfát minden éjjel és ez igy ment egész nyáron át. Persze Édesanya nem tudta, hogy én meglestem őt. .. — Ha, ha, — vágott közbe Édesanya — hogy én nem tudtam? Hát azt gondolod, hogy én nem figyeltem a fenyőt, nekem nem tűnt fel, hogy nedves a talaj a fenyőfa körül? Bizony egy reggel meg én lestem meg Férjemuramat, amint szorgalmasan hordta a vizet az ezüst fenyőnek. . . És hogy el ne érzékenvedjen hamar kiadta a parancsot — de most aztán mindenki menjen aludni, holnap este szent este lesz... És miután a hangja kissé elcsuklott, Enikő vette át a szót: — Igen, Szent este lesz holnap, mint régen, mikor vártuk a játékokat ... de most sokkal, de sokkal nagyobb ajándékot Jtaptunk... Köszönjük, hogy elmoud- tátok, hogy miért oly szép és nagy az az ezüst fenyő. Mert egymást nagyon szerettétek és amikor a gonosz szét akarta választani azt, amit “Isten egybeszerkesztett” -— az ezüst fenyőben adott egy olyan eszközt nektek, amelyben alkalmatok volt kifejezni, hogy minden ellentét és ellenkezésnél nagyobb a szivetek vágya hogy együtt maradjatok... És Édesapa csendben hozzátette: — És ne felejtsétek el, hogy az ezüst fenyő ormán a kereszt tündökölt. KARÁCSONYI AJTÓ Emlékszem, rég volt. A bezárt ajtót hosszú estéken remegve lestem. Vártam nyílását azon a sok-sok felejthetetlen szép, gyermekkori karácsonyesten. Kipirult arccal, dobogó szívvel, úgy vártam, mikor fordul a zárja, mikor tárul fel, mikor ragyog fel a titkok fája Ó, hogy csábított minden kis ága! Rég volt . . . azóta évek repültek, és messziről int már az öregség, s azt veszem észre, felnőtt, vén gyerek, — ez már nem emlék, — a karácsonyi ajtót lesem még! Ó, de már többett tudok azóta! Gazdagabb titkok hívnak és várnak! Ragyogóbb minden karácsonyfánál, mit a szem nem láthat országában a dicső Királynak! Tudom, az ajtó egyszer kitárul. S jöhetnek gondok vagy szenvedések, ez ad most nékem derűt, nyugalmat, hogy o 11 az élet az ajtó mögött . . . s már küszöbén élek! M.H.R. KARÁCSONYKOR Leszáll az Angyal csillag-ruhában, Ragyogó, fényes, gyémánt-szinekben, Karácsonyfával, lángos gyertyákkal Örömöt gyújtva minden szivekben. Hová az Angyal leszállt az Égből, Ki gyűl a gyertya, örömre kelnek, Ihletett ajkuk hálával zengi: "Békesség légyen minden embernek. . .” Negyedi Szabó Margit 4
