Fraternity-Testvériség, 1968 (46. évfolyam, 1-12. szám)
1968-11-01 / 11. szám
DR. BÉKY ZOLTÁN: HÁLAADÁS NAPJÁN Van-é okunk a hálaadásra? Egyik barátommal beszélgettem az elmúlt napokban: Hálaadás napjáról volt szó. “Nekem nem úgy néz ki” — mondotta — “mintha a Hálaadás Napja közeledne. Nekünk nem igen van okunk a hálaadásra”. Gondolkozóba ejtett ez az elkeseredett ember. Valóban egy olyan korban élünk, amelyhez hasonlót nem igen ismer a történelem. Ennyi félelem, rettegés és bizonytalanság, ennyi az egész emberiség létét fenyegető veszedelem még sohasem tornyosult össze életünk egén, mint mai világunkban. Két rettentő háborút szenvedtünk át annak minden borzalmaival, lelki és fizikai gyötrelmeivel, pótolhatatlan veszteségeivel. Egyikből sem tanultunk. Népeket, nemzeteket engedtünk kiirtani a föld szinéről. Országokat szétszaggatni — mint a mi régi hazánkat — és milliókat leszakítani a nemzet testéről s idegen járom alá vetni. Vak vezetők segítették felépíteni, felfegyverezni és megerősíteni a történelem legszörnyübb veszedelmét: az istentelen kommunizmust. Minden emberi és isteni törvényt megcsufolva szövetkeztünk a sátánnal s rászabadítottuk a világra. Engedtük, hogy 12 évvel ezelőtt egy hősies népnek legszentebb szabadságharcát legázolja, vérbe tiporja. Innen van az, hogy fiaink ma 10 ezrével hullanak Vietnamban, s az emberiség jövője sohasem volt bizonytalanabb és sötétebb mint ma. De komoly veszélyben van a nemzeti létünk is. Soraink árulókkal, megbomlott elméjű, sorozó-cédulákat égető, hosszú hajú hippikkel vannak tele. Lázadások, fajok egymás elleni gyűlölete, égő városok, egy bizonytalan sötét, félelmekkel teli holnapnak az útjelzői. Van-é okunk a hálaadásra? Kérdezik fenti barátommal sokan. Ezeknek szeretném azt üzenni, hogy a Szentirás számtalan példát ad nekünk, az Isten népének, Megváltónknak az életéből, a keresztyének sok-sok szenvedéseiből arra nézve, hogy nem szabad elcsüggednünk, kétségbe esnünk a legnagyobb veszedelmek idején sem, hogy van okunk a hálaadásra a legnagyobb félelmek és bizonytalanságok közepette is. A választott nép, amikor mindenét elvesztve, otthonaikból rabláncra fűzve, elhurcolva a rabság keserű kenyerét eszi, ott a fogságban is csak az Istenben bízik. Könnye hull mint a zápor Babilon vizeinél, de ajkán zeng a zsoltár: “Akik bíznak az Úristenben ... azok nem vesznek el.. “Adjatok hálát az Istennek...” s nem szűnt meg ajkukon a zsoltár, mig el nem jött a szabadulásnak ideje. Érvezredek messzeségéből zeng felének Pálnak a nagy Apostolnak a szava: “Mindenekben háládatosak legyetek. Az Isten él, Ő a mindenség egyedüli ura”. Neki legyetek hálásak, Őbenne bízzatok. Én is arra kérlek titeket, hogy Istenben bízzatok. Ő a világ ura. Minden hatalom és megtartásra való erő - az égen és a földön - Őnála van. Nem az atom és a kobalt bombától függ a sorsunk és a világ sorsa, hanem az Istentől. Ő még nem ejtette ki kezéből a világot. Nem az lesz amit a Kremlinben végeznek, hanem az amit az Isten végez és akar. Lehet sötét, félelmekkel, bizonytalanságokkal teljes a mánk, de ha Istenben bízunk nem veszünk el. Van-é okunk a hálaadásra? Emlékezzünk az zarándok atyákra, akik az első hálaadás napját szerezték. A legnagyobb nyomorúság, kétség, megpróbáltatások között éltek. Éhség, nélkülözés, betegség, az időjárá viszontagságai nap-nap után pusztította őket ragadta el asszonyaikat, gyermekeiket. S ami kor annyiuk volt, hogy megtéríthették asztalukat, hálát adtak az Istennek. Van-é okunk a hálaadásra? Minden bajunk, gondunk, a sok bizonytalanság és félelem közepette is még mindig mi vagyunk az egész 3
