Fraternity-Testvériség, 1966 (44. évfolyam, 1-12. szám)

1966-03-01 / 3. szám

4 TESTVÉRISÉG EGYESÜLETÜNK TÖRTÉNETÉNEK FONTOSABB ESEMÉNYEI Ében háézer — Idáig segítségül volt nekünk az Lr Ezzel az Igével ajkunkon és szivünkben állunk meg az örökké­való Isten szine előtt Egyesületünk 70 éves határkövénél és adunk hálát Neki, hogy idáig vezetett a küzdelmes és nehéz utón, hogy 70 esztendőnek annyi megpróbáltatása, viszontagsága közepette megtartott, megőrzött és megáldott bennünket. Legyen áldott az O nagy neve érte! Ugyanakkor a nagy évfordulón kegyelettel emlékezünk meg az Alapítókról, akik “álmokat álmodtak és látásokat láttak”. Akik 70 évvel ezelőtt szegényes, kicsiny keretek között lefektették Egyesületünk alapjait, amely ma egyik legnagyobb magyar re­formátus testvérsegitő intézmény csaknem 40 ezer tagjával több mint 14 millió dollárt meghaladó vagyonával és 45 millió dollár értékű biztosításával. Árva és Öregek Házával s az ország fő­városának egyik legszebb helyén épült központjával, a Kossuth Házzal. Legyen emlékük áldott az Alapítóknak, építőknek, akik a hosszú utón elhullottak és vissza mentek amaz örök hazába. Mi, akik a 70 éves évfordulón ennek a nagy örökségnek hor­dozói vagyunk, szivünkben hálával az örökkévaló Isten iránt és kegyelettel az Alapítók iránt fogadást teszünk, hogy ezt a mi drága örökségünket, közös kincsünket nemcsak megőrizni és meg­tartani, hanem teljes erőnkkel tovább építeni és fejleszteni fogjuk. Hisszük, bogy az az Isten, aki 70 esztendőnek küzdelmei és meg­próbáltatásai közepette megtartott és megáldott minket, a jövendő­ben is velünk lesz és nem fog elhagyni minket. A 70 éves határ­kőtől 0 benne vetett rendíthetetlen hittel indulunk tovább Egye­sületünk jelmondatával, egy szebb, boldogabb jövendőnek a partjai felé: “Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk!” Szerettük volna a 70 éves évforduló alkalmából Egyesületünk történetét részletesen megírni, azonban erre a jelen körülmények között sem időnk, sem lehetőségeink nincsenek. Ugv érezzük azon­ban, hogy a nagy évforduló nem múlhat el anélkül, hogy Egye­sületünk történetének fontosabb eseményeit fel ne elevenítsük. — Épen ezért a rendelkezésünkre álló források, konvenciós jegyző­könyveknek alapján az alábbiakban rövid történelmi visszatekintést nyújtunk Egyesületünk tagságának.

Next

/
Thumbnails
Contents