Fraternity-Testvériség, 1966 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1966-12-01 / 12. szám
10 TESTVÉRISÉG Álltam, álldogáltam, s azon járt az eszem, jó volna ha csodát tenne most az Isten. Csoda nem történt és letörtem egy száraz fát, csakhogy nekem is legyen már egyszer karácsonyfám . . . Valaki közeledett felém, a szomszédék leánya volt . . . egy fenyőággal a kezében. Hallottuk — mondotta — hogy nektek nincsen karácsonyfátok, azért hoztam ezt a fenyőágat . . . neked adom. A mi karácsonyfánk olyan nagy volt, hogy le kellett vágni az aljából. De ez a fenyőág olyan görbe volt, hogy nem tudtunk mit csinálni, mert ez egy előregörbülő gallyacska volt. A szomszéktól kapott fenyőágat beletettük a mozsárba, nem állt meg — körül tömtük papírral, úgy sem állt meg. Nekem van egy jó ötletem — mondotta Miklós bátyám — verek a falba egy horgas szöget, a fenyőág közepére kötünk egy madzagot és a madzag végét ráakasztjuk a szögre. — Ez csakugyan segitett is. Most következett a nagy kérdés: mivel diszitsük fel a fácskát? Oh Istenem — sóhajtottam — semmink sincsen a világon, “semmi”! Egy iv piros papír volt minden kincsünk. Margit nővéremnek jó gondolata volt . . . Meg vagyunk mentve — mondotta — és szaladt a konyhába, onnan behozott egy nagy krumplit. Na — gondoltam — mi lesz ebből? Margit a krumplit megtisztította, kockára vágta. A piros papirt kis tégla alakra vagdaltuk s a krumplikockákat bele- göngyölgettük, két végét ollóval megrójtoztuk, egyik végét jobbra, másikat balra csavartuk, cérnát kötöttünk rá és a kis fenyőágra akasztottuk. Éppen úgy nézett ki, mintha szaloncukor lett volna. Igen ám, de mi lesz, ha valaki jön és levesz egy cukrot a fáról — kitudódik a titkunk! Akkor végünk van! Erre elhatároztuk, hogy egyikünknek állandóan a karácsonyfa mellett kell őrködni. Nagyon örültünk ennek a kis feldíszített fenyőágnak, úgy őriztük, mint óriás a kincseit, körülálltuk és szent áhítattal néztük fel rá. A nagy titok akkor tudódott ki, amikor a legkisebb testvérkénk, Irma, aki nem tudott az előzményekről, karácsony reggelén felébredt, a karácsonyfára nézett és azt mondta: “Cukor kell.” Ilyen volt négy hadiárva karácsonyfája 1919-ben. Azóta már közel egy félszázad hanyatlott le. Mint felnőttnek, sok szép karácsonyfám volt. Az első esztendőben, amikor asszony lettem és a férjem meghallotta tőlem a “kis szomorú fenyőág” történetét, a legjobb üzletekbe ment és a legragyogóbb karácsonyfára való díszeket vásárolta meg. Olyan tündöklőén szép karácsonyfája, mint nekem volt abban az esztendőben, mese
