Fraternity-Testvériség, 1965 (43. évfolyam, 1-12. szám)

1965-11-01 / 11. szám

16 TESTVÉRISÉG UJ MAGYAR LEGENDA SZÜLETIK HEJŐPAPIBAN 1964 februárjának egyik ködös, fagyos reggelén csak égnek meredő üszkös falakat és a havon szétszórt pernyét talált temploma helyén a hejőpapi református egyház siró-rivó népe. Egy hirtelen támadt tűzvész elpusztította a II. József császár idején épült szép tágas templomukat. A biztosítás csak részben fedezte az újjáépítés költségeit. Megindult hát a gyűjtés, melyhez a község kisebbségben lévő római katolikus hivei is adakoztak, kik egy szerény kis falusi hajlékban berendezett kápolná­ban tartották miséiket. Annak ellenére, hogy még a katolikus lelkészek is hozzájárultak adományaikkal, az ujráépités megkezdése nagyon távoli lehetőségnek látszott. És ekkor történt a legendába illő uj magyar csoda. A bajban egymásra talált Krisztus két nyája. Hejőpapiban feladják a kis katolikus kápolnát és egyetlen keresztyén templom épül Isten dicsőségére, hol reformátusok és katolikusok egyformán dicsérhetik az Ő nevét. Hejőpapiban kiégette ez a tisztító tűz az évszázados felekezeti ellen­téteket, s a közös templom építése és használata során megépül a lelkekben Krisztus igazi egyháza. Vajha elgondolkoznánk ezen a megkapó példán mi is idegenbe sza­kadt, szerte-szét forgácsolt magyarok — reformátusok és katolikusok egyaránt. (Eszenyi László.) GRADUÁLÁS KÖNNYŰ LÁSZLÓ iró, az amerikai légierők térképésze ez év júliusá­ban nyerte el a Saint Louis Egyetemtől "Master's Degree in Geography" (a földrajz tudományok mestere) diplomáját. — Szerkesztő kollegánk mester-tanulmányát magyar témáról irta: JOHN XANTUS, HUNGARIAN GEOGRAPHER IN AMERICA (1851-1864), mely hamarosan nyomtatásban is megjelenik. KÖSZÖNET Főtiszteletü Dr. Béky Zoltán, az Amerikai Magyar Református Egyesület elnökének. Eőtiszteletü Elnök Ur! Hálás szívvel köszönöm meg, hogy szeretett fiam elhunyta alkalmá- hól a haláleseti járulékot gyorsan és pontosan kiutalták, és azt Nt. Daróczy Mátyás adta át. — Az egész gyászoló család nevében köszönöm meg. Őszinte szeretettel: 12106 Morthmer, Cleveland, O. özv. Gyursa Józsefné és családja

Next

/
Thumbnails
Contents