Fraternity-Testvériség, 1965 (43. évfolyam, 1-12. szám)
1965-11-01 / 11. szám
TESTVÉRISÉG 7 CSAK EGYMÁST NE BÁNTSUK! (Mózes II. 15:10.) Már nincsen semmink. Földönfutók lettünk: hazánk, otthonunk — már minden elveszett. Ot világrész szédítő távolában vándorlunk, mintha kegyetlen rendelet, vad végzet űzött volna ki a vészbe, s lezárult volna minden régi ut — valahol messze részvétlen hang csendül: “Aflavit Deus, et dissipati sunt . . .” Ránkfujt az Isten és szerteszóródtunk, váltunkra véve végzetünk keresztjét, nincs, ki segítsen, nincs, ki vigasztaljon, s egyre késik a megmentő szó: elég! Csak a szivünk mélyén remeg, lázadozik, pislog parányi hit és tépett remény — ebbe kapaszkodik szerte a világon minden meghurcolt, árva magyar, szegény: Elvehettek tőlünk hazát, otthont, mindent, Muhinál, Mohácsnál is ugyanezt tették -—- a lélek él tovább, phönixként feltámad, csak a hontalanok egymást megleljék! Csak remegő kezük nyújtsák megbocsájtón egymás felé és csak egymást ne bántsák — akkor megtörik minden régi átok, s újra segít az Isten s az imádság! KUCSERIK MÁRIA
