Fraternity-Testvériség, 1965 (43. évfolyam, 1-12. szám)
1965-01-01 / 1. szám
2 TESTVÉRISÉG ÖTVEN ÉVE ANNAK IS . . . — A "KANADAI MAGYAR ÚJSÁG" KARÁCSONYI VEZÉRCIKKE — Az elmúlt félszázad elején — nem tudom, mit vehettek észre a jövőt kutató asztrológusok, de alighanem a “Saturnust” látták feltűnni a magyarság egén, mert akkor indult el az a lavina, amely alul roncsolt tagokkal, csak alig kikecmereghetett, aki megmaradt; mire kissé talpra állhattunk volna, jött a másik világégés, amely után — mint rég eltalálva a Hymnus költője irta — népünk “Szertenézett s nem leié Honját a hazában . . Ha “életrevaló” népek vagyunk, mint mások, ha megtanultuk volna, hogy a magunk érdekéért orcapirulás nélkül hazudjunk, csaljunk, eláruljuk a barátot, vagy legalább is visszaüssünk annak, kiben egyébként nem találtunk velünk szemben soha semmiféle jóakaratot, ma talán vigan dudálhatnánk. — De csodálkozhatunk-e, ha a mai, gyakorlatiasan gondolkozó világ úgy néz ránk, mint egy gyógyithatatlanul romantikus népre, amelynek nincs létjogosultsága, mert hiszen egyetlen, ki oly naiv volt, hogy még a “Speyer-kölcsönt” is az utolsó centig visszafizette! Ötven évvel ezelőtt ölte meg egy szláv orgyilkos golyója azt a trónörököst, ki a szlávokat akarta kijátszani velünk szemben, mert annyira gyűlölt bennünket, hogy mikor hazánkban kellett képviselnie az öreg királyt hadgyakorlaton, külön- vonatának minden ablakát lefüggönyöztette, hogy se ő, se kísérete rá se nézhessen a magyar földre. Még a banketten is leintette a cigányt: “Ich kann ungarische Musik nich hören!” S mikor halálával — melyen nekünk magyaroknak volt legkevesebb okunk búsulni — megindult a világomlás, melynek indítása ellen egyedül a mi Tisza Istvánunk tiltakozott, kit törpe irigyei bűnbaknak állítanak mindmáig oda — ép azért nem tudtak hóhéraink megbocsátani s tépték hazánkat darabokra, mert példáját adtuk a becsületességnek, a megbízhatóságnak, a felelősségnek. Akik ahhoz szoktak, hogy hátulról szúrják le azt, kinek annyi megköszönni valójuk lett volna, hogy is érthették volna meg, hogy az akkori egyetlen nagy államférfiu, ki a háborút ellenezte, maga is a harctérre ment,
