Fraternity-Testvériség, 1964 (42. évfolyam, 1-12. szám)

1964-09-01 / 9. szám

V TESTVÉRISÉG IP AZ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA Szerkesztik az Egyesület központi tisztviselői XLII. Évfolyam 1964 SZEPTEMBER 9. szám ÖTVENÉVES A ROCKEFELLER FOUNDATION Az akkor leghatalmasabb emberbaráti intézmény, a Rocke­feller Foundation 1913 májusában jött létre New York városá­ban, 150 millió dollár alaptőkével és azzal a céllal, hogy “az emberiség javát az egész világon előmozditsa.” Az alapitó okmány szavai ezek és az alapitvány kezelői igyekeztek is a nemes célzatot hűségesen szolgálni. Az eredeti összeget azóta többször kiegészí­tették és a I ord Foundation után ez ma is a világ legnagyobb jótékonycélu intézete. A forrás John D. Rockefeller magánvagyona volt, az olaj­ipar vezéremberéé, aki azonban az amerikai vasutak kiépítésében, a vas- és acél-gyártás kiterjesztésében is résztvett. Fia, John D. Rockefeller, Jr., egész életét emberbaráti célok támogatására for­dította, 1913-tól 1940-ig a családi alapitvány elnöki tisztét töltve be. Róluk szokás mondani, hogy mig az idősebb Rockefeller, aki­nek kíméletlen üzletvezetéssel sikerült az olajvállalatok nagy részét birtokba vennie, példája volt annak, hogyan nem szabad pénzt gyűjteni, a fiatal Rockefeller, aki életét a jótékonyság szolgála­tába állította, példája volt annak, mire kell a nagy jövedelmeket elkölteni. Az Alapitvány eddig 763 millió dollárt forditott az orvosi, természet tudományi, földmivelési és társadalom tudományi kuta­tások céljaira. Saját maga azonban nem végez kutatásokat, hanem egyetemi laboratóriumokat és más tudományos szerveket támogat. Gondoskodik arról, hogy szakértői előképzettséget biztosítson, tu­dósok részére, ösztöndíjak és más tanulmányi segélyek kiutalásával, így eddig több mint 16,000 tudós tovább képzésére 61 millió dollárt költött. A jutalmazottak közt 28 később Nobel Dijat nyert. A Foundation első éveiben hadjáratot indított meg a malária és a sárgaláz leküzdésére, amelyeknek elterjedését lényegesen csök­kentették az elért felfedezések. Az elért eredményeket az Alapitvány azonnal az érdekelt nemzetek tudomására hozta, hogy azok maguk járhassanak el, a felfedezések gyakorlati alkalmazásában. Tavaly New Delhi-ben,

Next

/
Thumbnails
Contents