Fraternity-Testvériség, 1964 (42. évfolyam, 1-12. szám)
1964-08-01 / 8. szám
12 TESTVÉRISÉG A KONGRESSZUS ÉS A HANGULATCSINÁLÓK A hangulatcsinálók munkáját, akik a kongresszusi törvényhozókat befolyásolni igyekeznek, a legtöbb külföldi államban veszedelmesnek tartják és elitélik. Összetévesztik őket azokkal, akiket például Magyarországon kijáróknak neveznek. A külföld azt hiszi, hogy ez a néhány kijáró, erőszakos viselkedésével letöri a nép által választott képviselők akaratát s igy néhány érdekelt ember legyőzi a többség véleményét, ami nem egyeztethető össze a hangoztatott demokratikus elvekkel. Pedig nem igy áll a dolog. A hangulatcsináló — akit itt “lobbyist”-nek neveznek — valamely amerikai érdekképviselet megbízottja és igy nem néhány ember érdekében, hanem rendszerint nagyobb csoport nevében buzgólkodik. A legbefolyásosabb lobbyista az, aki a legtöbb embert képviseli. Ha a hangulatcsinálást betiltanák, megfosztanák az amerikai társadalom jelentős szervezett rétegeit attól, hogy szavukat hallassák, ami az alkotmányba ütköznék. A képviselő, vagy szenátor, akit a hangulatcsináló felkeres, meghallgathatja bizonyos érdekképviseletek véleményét is, hogy minden oldalról tájékoztatva legyen, amikor szavazásra kerül a sor. Veteránok, fogyasztók, mezőgazdák, kereskedelmi és ipari kamarák, orvosok, vagy a női egyesületek bíznak meg ilyen képviselőket Washingtonban. Aki a fennforgó kérdésekben tisztán akar látni, kell, hogy a másik fél véleményét is meghallgassa. Washington hemzseg a hangulatcsinálóktól, de az állami fővárosokban, a városi közigazgatások körül is szerepelnek ilyen érdekképviselők, akik rendszerint jó fizetést húznak, de meg is dolgoznak érte. A hangulatcsinálóknak joguk van ahhoz, amit tesznek. A “Bill of Rights” első cikke mondja ki, hogy a kongresszus nem korlátozhatja a szólásszabadságot és a polgárokat nem akadályozhatja meg abban, hogy sérelmeikkel a kormányhoz forduljanak. De van-e szabály a visszaélések ellen? Természetesen van. Azt, aki pénzt kér, vagy elfogad azért, hogy szövetségi, állami vagy városi törvényhozó testületben bizonyos irányban adja le szavazatát, rendkívül szigorúan büntetik. Az 1946-i “Reform Act” például előírja, hogy a lobbyisták e foglalkozásukat bejelenteni tartoznak a szervezet megnevezésével, amelyet képviselnek és a pénzösszeg megjelölésével, amit szolgálataikért felvesznek. — Harmincegy államnak hasonló törvénye van. Washingtonban ma több mint ezer lobbvistát tartanak nyilván. A. C. N. S.
