Fraternity-Testvériség, 1963 (40. évfolyam, 1-12. szám)
1963-02-01 / 2. szám
AZ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA Szerkesztik az Egyesület központi tisztviselői Az Amerikai Magyar Szövetség, amely tudvalevőleg itteni magyarságunk egyházi és társadalmi intézményeinek képviseleti szerve, magyarmentő munkásságának kétségtelenül legjelentősebb megnyilvánulását azzal a Memorandummal adta meg, amit a második világháború kezdetén 1941 januárjában nyújtott be az uj haza kormányzatához. Azt tartalmazta az a Memorandum, hogy mivel a magyar nemzet a ránehezedő idegen nyomás miatt nem cselekedhetik szabad akarata szerint: a szabadságban élő amerikai magyarság vállalja és veszi át a némaságra kárhoztatott nemzet őszinte akaratának tolmácsolását. A Szövetség akkor is, azóta is, mindig hallatta szavát, amikor olyan helyzet állott elő, amely függetlenségében és szabadságában veszélyeztette a nemzet fennmaradását. Egy ilyen, helyzeti követelmény nyomása alatt 1963 január 23-án, New Yorkban tartott igazgatósági ülés eredménye az alábbi állásfoglalás: Ezen az ülésen az amerikai magyarság csucsszervezetének vezetősége megállapította, hogy Kádár János budapesti kommunista kormánya az utóbbi időben uj politikai taktikába kezdett. Amolyan baráti kéz-félét nyújtogat a külföldi és főleg a legnagyobb tekintélyt képviselő amerikai magyarság felé. A kiengesztelödés szavát hozza Budapestről, a kormány különféle ügynökségeitől a posta, ezt fuvolázza a Szülőföldünk nevű rádió, ezt az üzenetet közvetítik nekünk jónéhányan, akik Magyarországon jártak. De ez az üzengetés nem egyoldalú. Budapest felé is megy az üzenet innét, emigráns politikusoktól és másoktól, akik elérkezettnek látják az időt a párbeszéd felvételére, akár naivság- ból, akár saját személyük fontosságának előtérbe helyezéséből. Ez a párbeszéd Budapest és néhány Amerikában élő magyar közt jelentékeny méretet öltött, immár a kiegyezés hangulata lengedezik, Deák Ferenc emlegetésével és “tegyük túl magunkat az előítéleteken” jelszavával. Ezzel szemben az igazság az, hogy az 1956-os magyar szaXLI. Évfolyam 1963 FEBRUÁR 2. szám VALASZ A SZIRÉNHANGOKRA