Fraternity-Testvériség, 1963 (40. évfolyam, 1-12. szám)

1963-10-01 / 10. szám

TESTVÉRISÉG 3 belül megérkezett. A Református Egyesület által bérbevett repülő­gépen volt üres hely, amelynek igénybevételével másnap elindul­hattam beteg édesanyám meglátogatására. Ma is ugyanazt vallom, amelyről nemzetközi fórumokon is számtalanszor bizonyságot tettem, hogy áthidalhatatlan az ellentét, amely bennünket a mai magyarországi hivatalos rendszertől s annak ideológiájától elválaszt. Istent és minden vallásos meg­győződést kirekesztő politikai és társadalmi rendszer elfogadhatat­lan életforma számomra és ebből a meggyőződésemből egy jot­tányit sem adtam fel soha. A kérdés azonban az, hogy a merev elzárkózás taktikája helyesebb vájjon annál az útnál, amelyet az Egyesült Államok volt és jelen elnöke is követ?! Az emberiség jobb jövője érdeké­ben befogadó hazánk elnökei is tárgyaltak és tárgyalnak. Le­tagadhatatlan tény az, hogy kilenc millió magyar testvérünk él ebben a rendszerben. Nyilvánvaló, hogy nekünk amerikai magya­roknak csak egy kötelességünk lehet: segíteni úgy, ahogy tudunk véreinken. Az amerikai magyarság túlnyomó részének közeli hozzátar­tozója, szerettei élnek az óhazában és még ebben az életben egy­szer látni akarják egymást. Sokan talán csak azt a falut, ahol bölcsőjük ringott, sokan talán csak azt az egy sirhalmot, mely­ben a legdrágább szív porladozik. Magamról tudom, hogy ezt az irtózatos erejű vágyat leküzdeni lehetetlen. Életünk ablakai mindig nyitva vannak földi Jeruzsálemünk felé és oda az ajtókat nem mi zártuk be, véreink felé nem mi emeltünk áthághatatlan válaszfalakat. S most, hogy erre újból lehetsőég nyílott, hogy találkozhassunk, nincs az az erő, amely visszatarthassa a még egyszer szeretteiket látni kívánó sziveket. Az ilyen találkozásra a lehetőség megvan. Ki hitte volna csak pár évvel ezelőtt, hogy engem, aki évtizedek óta egész életem munkásságával harcoltam a kommunista rendszer ellen, huszonnégy órán belül beengednek úgy, hogy meggyőződésemből csak egy jottányit is engedtem volna? Ha enyhülésről beszélünk, akkor szó sem lehet arról, hogy talán a mi világnézetünk változott volna meg, hanem éppen ellenkezőleg. A tények arra mutatnak, hogy hazánkban van bizonyos enyhülés, a sztálinista rémkorszak poli­tikai áldozatait, akik életben maradtak, valóban rehabilitálták és állásokhoz juttatták. Sajnálatosan ez nem mutatkozik meg az élet minden terü­letén, igy példáid egyáltalán nem az egyházak vonalán, mint azt,

Next

/
Thumbnails
Contents