Fraternity-Testvériség, 1963 (40. évfolyam, 1-12. szám)
1963-06-01 / 6. szám
r MEüLATTAM A FÉRFIT* MÉCS LÁSZLÓ VERSE SZABÓ DEZSŐNEK Ezüstös őszi hajnalon pókhálót szőtt az unalom, kopott volt szívem cs dalom — s kimentem, hogy az ugaron s az utakon szívem színezzem . . . Lombzápor, hulló életek: szivárványos szinförgeteg színesre fesse, míg a dér ezüstöt szórjon rá — s a szél gyászindulókat orgonái jón. Borzongtam, jártam álmatag, bámultam barna árnyakat: ködlő egen bús varjakat, őszből futó víg darvakat s a daltalan bimbótlan földet. . . . Egyszerre a titok-lakat keleti égről leszakadt, szívemből édes dal fakadt: mert jött a Magvető, a Férfi. . . A földből nőtt és égig ért, nézése száz tavaszt Ígért, markába népek sorsa fért, folyton szivébe nyúlt: s a vért nagy lendülettel szórta szét . . . így lépett árkon bokron át folyók felett, hegyormon át se síró fák, sem orgonák sem uj királyi koronák nem állták útját: ment nyugatra. Leányok, vén és ifjú nők ezerszám jöttek, kérve őt, elébe dobták szivüket — ő lépett, mint ki vak, süket s piros virág-szivekre gázolt . . . Éreztem, hogyha lehajol s csak egy virágot megszagol: egy röpke pillanat alatt szive helyén szivacs marad s ember lesz: kis földi féreg. De ö csak ment és égig ért nézése száz tavaszt Ígért markába népek sorsa fért, folyton szivébe nyúlt: s a vért, a vért lendítve szórta szét . . . * Megjelent Mécs László “Rabszolgák énekelnek” c. kötetében Szabó Dezsőnek ajánlva.
