Fraternity-Testvériség, 1963 (40. évfolyam, 1-12. szám)
1963-01-01 / 1. szám
16 TESTVÉRISÉG esik a bánat áldozatául, akinek nincs élőhite és önbizalma . . . Isten az a kőszál, akire támaszkodnod kell. O ad neked erőt egy szebb és diadalmasabb életre. A bánaton felülemelkedett ember a legerősebb ember lelkileg és a legnagyobb győző a világon, mert gyarló önmagát győzte le!” — Halld csak —- mondom a szivemnek, még akit siratol sem akarja, hogy ontsd a könnyeidet érte. Állj fel, fel a lelkem mellé, a hit mellé, nehogy a bánat áldozatául ess! Figyelj, mit mond egyik versében: “Fájdalmad felsírja a temetőt — Es roskadozva kell cipelnem könnyed, Mely alatt minden elköltözött görnyed!” Légy csendben szivem s hallgasd lelkem dalát: “Ha ülök Írva s elmélázgatok, S panasszal telve hangzik a madárdal, Vagy lomb susog az esti légen által, Vagy csergnek üde-partu friss habok: Ót, kit nekünk az ég megmutatott, S kit most a föld takar örök homállyal Látom, meg hallom, amint föl s leszárnyal S jajomra válaszolva igy susog: “Minek emészted egyre magadat? — Szól szánakozva hozzám -—- mért e kin? Mért foly szünetlen e könnyáradat? Óh ne sirass; halálom: örök élet; Te azt hivéd, behunyom szemeim’ Pedig kinyitvák az örökös fénynek! Mit ér tudásod, szól, ha nem v igasztal? Nem sírtál eleget már ? Hagyj föl azzal Térj már eszedre: Nem vagyok halott!” ★ ★ ★ A derült egen sugárkévék özönében bárányfelhők legelésznek. “Kiderült! Ő törli könnyem, s éljek, azt kivánja!”
