Fraternity-Testvériség, 1963 (40. évfolyam, 1-12. szám)
1963-04-01 / 4. szám
16 TESTVÉRISÉG talált vendéglőt, ahol játékát szívesen hallgatták, mert a konkurrencia nem akkora, mint Budapesten volt. Persze, szimfonikus zenekarban játszani már jóval ritkábban van alkalma — mondotta. EGYHÁZI SZOLGÁLAT A FŐVÁROSBAN Március és április hónapok folyamán négy magyar református Isten- tisztelet volt a fővárosban. Március 17-én, s szabadságharcra emlékező ünnepalkalmi, április 7-én virágvasárnapi, április 12-én nagypénteki s április 14-én húsvéti Istentisztelet az Úri Szent Vacsora kiszolgáltatásával. A National Cathedral Szent József kápolnájában tartott alkalmakon a lelkészi szolgálatot Nt. Hőgye Mihály, Nt. Kecskeméthy József és Ft. Borshy Kerekes György végezték. KÉSZÜL A FINTA-MUZEUM Magyarországról vett értesülés szerint Turkevén, a művész születéshelyén, már dolgoznak annak a múzeumnak felállításán, amelyben a nemrég elhunyt Finta Sándor szobrász-művész hagyatékát helyezik el. Ez a harminc hatalmas ládában pár hónappal ezelőtt átérkezett örökség, Finta végrendelete szerint, szülővárosát illeti. Los Angelesben élő özvegye, sz. Kántor Katalin, aki maga is jónevü iparmüvésznő, csodálatra méltó áldozatot hozott azzal, hogy az alig felmérhető értékű művészi hagyatékot önzetlenül átengedte Turkevének. Az elhunyt művész hires alkotásaiból jó néhány darab az amerikai múzeumok anyagát gazdagítja. Két hatalmas szobrának kicsinyített másai Egyesületünk most épülő uj Kossuth Házának is ékességei lesznek. Ez a két szobor annak idején a Rio de Janeiro-i világkiállításnak az “Erő”-t ábrázolni hivatott pályázatán első dijat nyert s a kiállítás főkapuját díszítette, mint a magyar Botond és Lehel vezérek kőbe mintázott alakjai. Egyesületünk azzal is áldozni kíván Finta Sándor emlékének, hogy Lengyel Alfonznak a művészről irt angol-nyelvű tanulmányát “Hungarica Americana” sorozatunkban megjelenteti. KODÁLY HANGVERSENY LOS ANGELESBEN Március 24-én, a legteljesebb művészi siker jegyében folyt le az a Kodály emlékhangverseny, amelyet Mrs. Chandler védnöksége mellett Erdődy Lili, az ottani egyik magyar rádió óra vezetője rendezett. A kiváló érzékkel összeállított műsor nagy hatást elért számai azok a Kodály szerzemények voltak, a 114. és 124. Zsoltár, amiket a presbi- teriánus és methodista egyházak hatalmas, egyesitett énekkara adott elő. A santa barbarai szimfonikus zenekar, Dávid Ernő karmester vezetésével Kodály 1961-ben bemutatott szimfóniájával aratott elismerést. Zárószámként egy római katholikus kollégium leány énekkara aratott, mondhatni, frenetikus sikert Kodály “Jó éjszakát” c. szerzeményével, amit a szintén magyar Tóth Lajos karmester hivatott hozzáértéssel magyar nyelven tanított be. A közönség egyhangú véleménye szerint a hangverseny kitűnő magyar propagandának is bizonyult. Kodály mester fényképes üdvözlettel köszönte meg Erdődy Lilinek és a szereplőknek a róla való megemlékezésnek ezt a szép gesztusát.