Fraternity-Testvériség, 1962 (40. évfolyam, 1-12. szám)
1962-03-01 / 3. szám
TESTVÉRISÉG 15 lebb hozták a külföld közbelépésének lehetőségét, ha nem is szükségszerűen fegyveres beavatkozás formájában. A brit birodalom egyik vezető kor- mányférfiának indiszkréciója folytán nyilt titokká vált, hogy Anglia csak Lee hadjáratának eredményét várja még meg, mielőtt egyeztető tárgyalásokra szólítaná fel a hadakozó feleket. Az Unió kongresszusa ugyan egy emberként és felháborodással utasította vissza a “lázadókkal” való tárgyalásnak a gondolatát is, de azt még a leghevesebben tiltakozó északi honatyának is látnia kellett, hogy egy ilyen tárgyalás visszautasítása a Déli Szövetséges Államok hivatalos elismerését vonná maga után annak minden egyéb következményével. Az inváziók katonai sikerének külpolitikai vonatkozásban Dél ügyének alakulására tehát sorsdöntő jelentősége volt. Az Antietamnál vívott csata nemcsak Lee balsikerü vállalkozásának tragikusan véres fináléja, de fordulópont az európai közvélemény alakulásában a háború végső kimenetelét illetően is. Antietam és a nyugati hadjárat kudarca után egyre kevesebben bíztak Európában Dél végső győzelmében s egy háborús konfliktus valószínű vesztesének általában kevés szövetségese akad. A külföldi szövetségért folytatott versenyben Lincoln proklamáció] a adta meg Dél számára a kegyelemdöfést. Lincoln az északi közvélemény egyre erősödő nyomása alatt már 1862 közepe táján kiáltványt szövegezett meg a néger rabszolgatartás kérdésében, de hadügyminisztere tanácsára azzal csak egy katonai sikert követő- leg jelentkezett, nehogy az kényszerhelyzetben hozott háborús rendszabálynak hasson. Az alkalmat erre Antietam adta meg, melyet döntő győzelemként jelentett az északi sajtó. A Felszabadító Nyilatkozatot Lincoln az elnök háborús teljeshatalma alapján 1862 ‘szeptember 22-én nyilvánosságra is hozta. Eszerint minden olyan államban vagy államok ama ré-
