Fraternity-Testvériség, 1962 (40. évfolyam, 1-12. szám)

1962-02-01 / 2. szám

TESTVÉRISÉG

11

Otthagyja az együttest: ne játszón, szinte rákiált a kísérőre, aki vele akar tovább menni. Most már kérés nélkül is ráadást ad . . . az Istennek köszönetként.

A közönség nem tudja, mi történt. Csak áhítattal hallgat. Látja, hogy a művész átszellemült, az ihletés szárnyain repül. Már nem a közönségnek, embereknek játszik. Az Isten előtt

egyedül áll. A nagy kereszt alatt hajlong árnyéka. A szive hegedül, komponál úgy, ahogy azt csak ő tudja: Csendes éj, szentséges éj . . . Háromszor is eljátssza. Alig tudja abba hagyni. Úgy hat, mintha Nyirő hőse játszana az oltár előtt.

Talán érzi, hogy ez a földön az utolsó alkalma ... A festő lelkében festi a jelenetet. Megfordul és mély alázattal meghajlik a kereszt előtt. Még Ady is megcsodálná ezt a vonást. A művész tiszteleg az Isten előtt. Megköszöni neki a karácsonyt, az élet ajándékát, a művészet gazdagságát, a sok sikert, a sok szeretetet. Mert ő mindig jó viszonyban volt az Atyával. Mikor valami zökkenő volt, szobájába ment s a maga módján megbeszélte vele a dolgokat. O mindig eligazította az ügyét. Csak mi ketten tudtuk ezt róla. Azt is csak mi hárman tudtuk, hogy most is magánügyét rendezi az Isten előtt.

Ilyen volt ő a pódiumon is. Otthon is. Átadta magát érzéseinek. így sohse a száraz fa játszott, hanem az ő szive.

Jobb is volt igy. Ez tette naggyá. Mindent átszűrt magán,

lelkesedett, lelkesített, adta bájos önmagát. Mert nem csak rendkívüli szép, de bájos ember is volt. Alázatosan szép jelenség- volt minden koncertjén. Öt látni is kellett, nem csak hallani. Benne testet öltött a muzsika. Ujjászült minden darabot: Beethoven, Bach, Handel, Mozart, Mendelssohn, Brahms, Csajkovszky, Wieniowski, Hacsaturján, Vitali, Pugnani, Chrisler, Bartók, Hubav . . . mind újra meg újra életre keltek benne. Technikájában a másik nagy magyar muzsikus — Vécsey Feri mellett állt. De Ducinak nagyobb volt a szive. Duci muzsikált, mert muszáj volt neki: kiömlött belőle az összhang, a lelkesedés tüze, a szeretet öröme. Mikor vendégei voltunk, akkor is hamar előkerült a száraz fa. Többet ért, mint a fejedelmi vacsora, ami nélkül nem lehetett otthagyni kastélyát.

Lakása dús élete emlékkincseinek kis múzeuma: tele van nagyságok képeivel, komoly teljesítmények bizonyitványaival. A harctéren is nagy dolgot cselekedett: kétezer ember életét mentette meg leleményességével. Pedig ott is csak a hegedűjével harcolt: vigasztalt, buzdított, lelkesített s csak feles jócselekedet volt, hogy