Fraternity-Testvériség, 1962 (40. évfolyam, 1-12. szám)
1962-02-01 / 2. szám
TESTVÉRISÉG 5 Abrahámot mutatja az ő bujdosásában. Idegen földön, fényes csillagok alatt vándorol a hit hőse. A nagy puszta közepén bottal kezében olyan az útja, mint mikor egy kis hangya nyomot vág a homokban. Előtte a borzalmas ismeretlen. Azonban a vándor alakját neki feszíti az útnak s feje messze a felhők fölé néz, mert a csillagokon túl egy isteni kéz mutatja az utat amerre mennie kell. Mivel Ábrahám meglátta ezt az isteni kezet s erejére rátette életét, minden hivő ősévé lett. Mi afelől is bizonyosak vagyunk, hogy a Judások és Pilá tusok ezt a kezet akarták keresztre feszíteni. Ugyanis Krisztusban az isteni hosszutürő szeretetet akarták elpusztítani. Ezért a római hatalom és brutális jele: a kereszt, véres rabjával, a rajta függő Krisztussal, az isteni jóság mindent legyőző szim boluma lett. Sok szegény árvának és egyedül maradt bujdosó magyarnak és minden hivőnek azért a kereszt a királyi örök sége. Azonban, hogy megértsük a kereszt theológiáját, le kell töröljük róla a pilátusi Írást és oda kell véssük helyébe a Jánosi bizonyságtételt: “Mert úgy szerette Jézus a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3:16.) így azután meglátjuk, megértjük, elhisszük s mint kis éle tünk legnagyobb jó hirét tovább adjuk, hogy nem volt még a világon annyi csodát termő, örömöket virágzó fa, mint a Kereszt. A római itéletfa megvirágzott s minden virága csupa kegyelem. Kétezer év óta csodákat terem ez a kegyelemfa. Ez teremte a Kölni Dómot és sok ezer kis magyar templomot, valamint ennek a kegyelemfának a gyümölcse a Bethlen Otthon is itt Amerikában. Mikor Erdélyben theológus voltam, szüleim a medgyesi gáz- tüz közelében laktak. Csodálatos volt, hogy azon időkben bármerre mentem országutakon, vagy vonatban, ha körülnéztem az ablakból, láttam a hegyek felett a füstoszlopot, vagy az éjszakában a tüzoszlopot és tudtam, hogy ott lakik az Édes anyám. Ott van az otthonom, ahol mindig változatlanul várnak haza szüleim. Ami a medgyesi tüzoszlop volt Erdélyben, az lett az én számomra a Bethlen Otthon Amerikában. Mindig arra gondoltam, ha valahol itt az idegenben valamelyik országút porába tapos a hétvégi szabadságosok autó áradata, lesz aki felnevelje árvánkat. Vagy ha valamelyikünk egyedül marad az életben, még mindig haza mehet a Bethlen Otthonba. A belépti dijat az első hónapokban megváltottam ide, ami kor biztosítottam magam s enyéimet a Református Egyesületben. Most az Otthonunk számára a Csodafa újabb gyümölcsöt
