Fraternity-Testvériség, 1962 (40. évfolyam, 1-12. szám)

1962-09-01 / 9. szám

18 TESTVÉRISÉG A BETHLEN OTTHON IGAZGATÓSÁGÁNAK AZ 1962. ÉV ELSŐ FELÉRŐL SZÓLÓ JELENTÉSE Tárgyaltatott a Bethlen Otthon évi közgyűlésén — Ligonierban, Pa. 1962 szeptember 4-én A Bethlen Otthon az Amerikai Magyar Református Egye^ sületen kívül és túl egyetlen olyan intézményünk, amely amerikai magyar református népünket többé-kevésbé egybefogja, sőt ezen tulmenőleg a világ magyar reformátusságát (protestánsságát) számontartja. Létezésének már maga ez az egyetlen tény külön fontosságot ad. Emellett 41 éves története a kimagasló események sorozata. Közülök csak néhányat emlitünk meg. Az első az eredetileg csak gyermekekre korlátozott gondos­kodásnak az idősekre való kiterjesztése volt 1928-ban. A második a két irányú munkakör szétválasztása és a Gyermek Otthonnak a ligonieri járásból Ligonier városába való áttelepítése 1941-ben, miután itt megfelelő helyet szereztünk, illetve építettünk. A har­madik nagy esemény az idősek közötti munka kibővítése s ezzel kapcsolatban 26 lakó befogadására alkalmas, tűzbiztos épület emelése volt 1952-ben, amivel egyidejűleg épült az igazgatói lakás, 1956-ban pedig a gyülésterem. A negyedik s eleddig intézményünk történetében legnagyobb esemény az Idősek uj Otthonának a felépítése, ami 1961 júliusá­ban kezdődött s 1962 augusztusában nyert befejezést. Az 1952- ben épitett rész inkorporálásával együtt közel 300 láb hosszú, egyemeletes (földszint és emelet), atompernye hullás elleni óvó­hellyel is ellátott, 80 lakó kényelmes befogadását biztositó, tüz- mentes modern épület az amerikai magyar reformátusságnak el­eddig legimpozánsabb közös alkotása. Szegeletkövét julius 4-én tettük le, felavatása pedig országos méretű ünnepség keretében szeptember 3-án, Munka Napján volt. Engedje meg az LTr, hogy legyen ez a nap egyben kezdete egy áldottabb kornak, amikor annyira-amennyire egymás mellett, de még sem együtt haladó egyházi csoportjainkat a Bethlen Otthonénál sokkalta reálisabb kapocs, az egy felekezet acél ab­roncsa tartja össze. Esztendőnk első feléről jelentésünk részleteiben a következő:

Next

/
Thumbnails
Contents