Fraternity-Testvériség, 1962 (40. évfolyam, 1-12. szám)

1962-08-01 / 8. szám

I DERŰS PERCEK Ö

CeAAAflAAAAa^\AÁAÁA/iMAaÁAAAAÁAAAAAAAAA

A MADARASI VICZINÁLIS

A minapában egy társaságban szóba került néhai Nagy Dezső bátyám, akinek valami távoli atyjafia volt a társaságban. Nagy Dezső bátyám állomásfőnök volt Karczagon azokban a régi jó időkben, öles, magas ember, nagy tenyerekkel, széles vállal, izmos lábakkal. Ha valami ismeretlen ember ránézett, az volt az első gondolata — no ennek az embernek sem szeretnék a keze közé kerülni.

A mellett Dezső bátyám nyájas, végtelenül szelíd ember volt, aki a légynek se tudott ártani. Mig ismertem, sokszor voltam vele egy társaságban, de másfél évtized alatt sose láttam, hogy elhagyta volna türelme, hogy valaha is változtatott volna mindig kellemes, derűs, barátságos, mindenkihez szives modorán.

Ha már szóba került, hadd örökítsem meg emlékezetét az alábbi jóizü históriával. Ez a história egyben illusztrálja a viczinális vasutak minémüségét is.

Kint sétál Dezső bátyám a perronon, elegánsan, mint mindig, fehér keztyüsen. Három perccel előbb éppen a madarasi viczinálist indította útnak. Az már a rámpánál döcögött, óriási füstfellegeket eregetvén töl- cséralaku kéményéből.

Elfulladt lélekzettel, zihálva ront be a perronra egy tömzsi, csupa- méreg kereskedelmi utazó, két kezében egy-egy hatalmas mintakollekciós bőrönd. Azokat lelöki a földre, megrohamozza Dezső bátyámat, talán hónaaljáig érhetett, létrejön a következő diskurzus:

— Úgy látom ön az állomásfőnök. Mikor indul a madarasi viczinális?

— Az államásfőnök én vagyok. A madarasi vasút pedig amoda füstölög útban Tatárülés felé.

Kihúzza a vigécz óráját zsebéből, összehasonlítja a pályaudvari órával, felcsattan:

— Látja az ur, hogy az én órám pontosan jár?

— Látom, jó óra, pontosan jár.

— Hát akkor, hogy merte az ur a vonatot három perccel indulási ideje előtt elindítani? Hivassa vissza azonnal a vonatot, mert nekem ma Madarason kell lennem.

— Visszahivatni? örülök, hogy elindíthattam.

— Ha nem hivatja vissza a vonatot, én feljelentem önt a vasutigazgatóságnál. Micsoda basáskodás ez? Bizonyosan a kaszinóba készül az ur, azért igyekezett a vonatot hamarább lerázni a nyakáról. No de

bennem emberére akadt, majd megmutatom én az urnák, hogy feljebb is laknak.

— Igaza van az urnák. Csakugyan a kaszinóba készülök.

—• Ázsiai állapotok, ekkora szemtelenség . . . hogy merte?

—• Nyugodjék meg az ur — felelte isteni flegmával Dezső bátyám — tudja meg, hogy az ott még a tegnapi vonat . . .

DK. SZÁNTHÓ JÓZSEF