Fraternity-Testvériség, 1962 (40. évfolyam, 1-12. szám)
1962-08-01 / 8. szám
TESTVÉRISÉG 13 a kongresszusra jött diákok találkozóját két esemény tette színessé és még emlékeztesebbé. A Magyar Cserkészszövetség tábortűz mellett látta vendégül a kongresszus résztvevőit. Julius 14-én, szombaton este a Diákszövetség jótékonycélu bált rendezett, amelynek Claiborne Pell szenátor volt a fővédnöke. A sikerült mulatságon a washingtoni magyarság és a Szövetség amerikai barátai nagy számban képviseltették magukat. A bál tiszta jövedelmét a Szövetség a Kossuth Foundation, Hungarian Student Scholarship Fund-ja javára fordította. HUNYADY LÁSZLÓ REGÉNYE A “Testvériség” júliusi számában röviden hirt adtunk már arról a számunkra szenzáció számba menő eseményről, hogy Nt. Hunyady László, akit eddig csak egyházi munkásságáról és rádió-televiziós szakértelméről ismertünk “There Are Secrets” cimü regényével jelentkezett az amerikai könyvpiacon. Ritka jelenség a mi köreinkben s annak megfelelő érdeklődéssel fogtunk elolvasásához. S olvasván, érdeklődésünk csak erősbbö- dött. Az amerikai college-ból (észrevehetően Lancaster volt az a hely!) kiinduló főhős magasabb eszményekért hevülő életének jól gördülő leírása, tarkítva jóizü humorral s jól adagolt poézissel is, az érdeklődést mindvégig leköti. A második világháború idején lejátszódó történet romantikus beállítottsága mellett nem hanyagolja el annak a vívódásnak keserveit sem, amit egy komolyan gondolkodó fiatalembernek szenvednie kellett a fejtetőre állított világ értelmetlenségei miatt. A magyar olvasót pedig különösebben is mélyebben érinti az a részlet, amelynek színhelye a háboruvert Magyarországnak egy Dunántúli faluja, ahová a repülőgépről zuhant főhős kerül s ahol életének értelmét és célját, sok vívódás után, megtalálja. Abban a könyv-tengerben, amely az amerikai angol nyelvű piacot elárasztja, Hunyady könyve nem csak egy kiadvány a sok közül, de úgy stílusával, mint tartalmával érdemes arra, hogy sikere legyen. Nekünk magyaroknak pedig mintegy kötelességünk, hogy a “mi” Hunyadynk könyvét elolvassuk, és ajánljuk is azt különösen második és harmadik nemzedékbeli magyarjainknak is. (Ára $4.50.) KÖNYV ETHIOPIÁRÓL A “Survey of World Cultures” sorozat kilencedik köteteként most hagyta el a sajtót az “Ethiopia” címet viselő könyv, amely ennek a kevéssé ismert országnak történelmét, néprajzát és kultúráját ismerteti. A lelkiismeretes munkával összeállított kötet tiszta képet ad az ország jelenlegi állapotáról s felöleli mindazokat a részleteket, amiket ismernie kell annak, aki valamilyen vonatkozásban foglalkozni kíván vagy összeköttetést keres “Juda oroszlánjáénak fantasztikus összetételű államával. A könyv ugyan George A. Lipsky neve alatt jelent meg, de címlapján feltünteti azoknak neveit is, akik a tanulmány elkészítésében közvetlen munkatársai voltak. Ezek között találjuk Maday C. Béla nevét, aki mielőttünk előbb, mint a montereyi katonai nyelv-iskola magyar szekciójának vezetője, később mint a Co-ordinated Hungarian Relief, Inc. washingtoni központjának titkára ismeretes. Dr. Maday jelenleg az American University-n dolgozik s ottani munkássága révén T