Fraternity-Testvériség, 1962 (40. évfolyam, 1-12. szám)

1962-07-01 / 7. szám

TESTVÉRISÉG

15

polgár leikébe is, az az ágyuk torkába félelem nélkül belerohanó “rebellis” gyalogság csatakiáltásában és a leroskadó hősök halálhörgésében egy elmúló félben lévő romantikus világ hősi életszemléletének nagyszerű megnyilatkozását is meg kell lássa.

Az egész arcvonalon közelharcig menő elkeseredett testvérharcra maga a Gondviselő tett pontot: julius 4-én mindent elsöprő vihar és felhőszakadás zudult a gettysburgi hullámokra s a következő napon Lee megtépázott hadserege romjaival megkezdte visszavonulását Virginiába. A Potomac magas vízállása miatt Lee julius 14-ig a folyó északi partján szorult, de elszenvedett veresége után is sokkal nagyobb volt hadvezéri nimbusza, semmint az őt szorosan követő Meade meg merte volna támadni.

Gettysburgöt sokan tartják a polgárháború döntő mérkőzésének, pedig valójában nem az. Tény az, hogy itt vetette be mindkét oldal legnagyobb erejét. Ötvenezer fiatal amerikai holtteste maradt a véráztatta földeken. A résztvevők hősiessége látványosabbá tette a háború bármely más csatájánál, a sebesültek szenvedése a négy éves küzdelem legmélyebb infernoja. D öntőnek mégsem neveznénk, mert a végső győzelem utján semmi alapvető változást nem eredményezett. Észak mind katonai, mind ipari felkészültség vonalán ugyanolyan fölényben maradt s maradt volna bizonyosan egy esetleges déli győzelem esetén is. A sokat emlegetett külföldi beavatkozásra pedig egészen más és már előbb kifejtett okokból akkor sem kerülhetett volna sor, ha történetesen Lee diadalmaskodik Meade felett. Gettysburgre akkor került a sor, amikor katonai győzelem a háború végső kimenetelét már aligha változtathatta meg. De ezt akkor még senki nem látta s ma sem túl sokan ismerik fel.

A Gettysburg-i csata áldozatait, északiakat és délieket egyaránt, a világ egyik legszebb