Fraternity-Testvériség, 1962 (40. évfolyam, 1-12. szám)
1962-06-01 / 6. szám
12 TESTVÉRISÉG volna egy újabb védelmi csatára, mely eddig minden esetben kiváló eredményeket hozott. Egy ilyen terv persze aligha vezetett volna a sokat emlegetett “dixie” győzelemhez. Egy másik elgondolás szerint az Unió főerejével szemben kisebb lekötő erőket visszahagyva, minden mozgatható emberével és hadianyagával Johnston hadtestével kellett volna egyesülnie Vicksburg alatt, hogy Pembertont felmentse és összefogott erőkkel Grant hadseregét megsemmisítse. Egy ilyen hadjárat sikere az Unió legkiválóbb hadvezérének és legeredményesebb küzdő csoportjának végleges kikapcsolását jelenthette volna a Nyugatról érkező ember- és anyagpótlás további biztosításán felül. Józan ésszel azonban alig lehetett feltételezni azt, hogy a Chancellorville-i csatából lényegében ütőképes állapotban visszavont Potomac Hadsereg a hadjárat lebonyolitásához feltétlenül szükséges hetek alatt tétlenül marad. Bizonyosra vehető déli irányú előretörése nemcsak a déli védőrendszert borította volna fel, hanem Richmondot is elfoglalta volna. A meggondolás tehát inkább oda szűkült, vájjon egy Vicksburg-i győzelem arányban áll-é a főváros elvesztésével? Lee Davis-szel és a kormány tagjaival folytatott megbeszélés után arra a harmadik lehetőségre kapott utasitást, hogy minden rendelkezésére álló erővel törjön be Pennsylvania területére s az északi főerőket kényszerítse döntésre. Az északi inváziótól a Vicksburgra nehezedő nyomás enyhülését is remélték. Ezzel a döntéssel Dél megtette első lépését a tragédia felé vezető lejtőn. A hadsereg, mely Lee rendelkezésére állott alig tette ki felét annak az erőnek, melyet saját területén egyetlen lerohanással döntően kellett volna megvernie. A déli hadsereg élelmen kivül ugv szólván mindent egvre hosszabbodó utánszállitó vonalain kellett pótoljon s a hadjárat elhúzódása épen ezért katasztrofális eredményre vezethetett volna.
