Fraternity-Testvériség, 1962 (40. évfolyam, 1-12. szám)

1962-06-01 / 6. szám

TESTVÉRISÉG

11

A SZABADSÁGÉRT ÉS AZ UNIÓÉRT

AZ AMERIKAI POLGÁRHÁBORÚ TÖRTÉNETE MAGYAR SZEMMEL

Irta: Eszenyi László

(17. folytatás)

Chancellorville után Dél fellélegzett. A több mint kétszeres túlerőben lévő ellenség feletti pompás győzelem soha nem ismert végletekig fokozta fel a hires “dixie” önérzetet. Az északi óriás megalázása nemcsak a naponta hosszabbodó háborús veszteséglistákat, az egyre sűrűbben látható gyászfátylakat és a szinte már elviselhetetlenül súlyos gazdasági bajokat, feledtette el az emberekkel, hanem ismét felfokozta a végső győzelembe vetett hitet, mely az elmúlt év őszi hadjáratának eredményeképen hanyatlani látszott. Pedig Lee nagyszerű szereplése a nagy helyzeten mit sem változtatott, mindössze elodázta az elkerülhetetlen véget.

A déli államvezetők közül azonban egy sem akadt, aki felismerte volna, hogy a fegyveres erő az adott körülmények között teljesítette a tőle elvárható legtöbbet, megteremtette a legkedvezőbb előfeltételeket az északi kormánnyal való egyeztető tárgyalások felvételére. Mert nézetünk szerint Chancellorville után ez lett volna Davis és környezetének egyetlen helyes lépése s nem a kilátástalan fegyveres mérkőzés erőszakolása, mely feltartóztathatatlanul Dél porbatip- rására vezetett. Az is kétségtelen, hogy a déli államvezetés ilyen elhatározása példa nélkül álló lett volna a történelemben, mert nem akadt olyan államvezető még, aki épen egy elsöprő győzelem után látta volna be, hogy a háború nagy játszmáját mégis elvesztette.

A háború folytatására Lee számára három megoldás kínálkozott. Maradhatott volna a Rappahannock mögött kiépitett védőrendszerben, hol az Észak Virginiai Hadsereget feltölthette