Fraternity-Testvériség, 1962 (40. évfolyam, 1-12. szám)

1962-04-01 / 4. szám

TESTVÉRISÉG 7 adnunk a kiválasztott terv készítőjének a részletes terv teljes kidolgozására úgy, hogy azokra legkésőbb szeptemberi gyűlésünkig nyilvános verseny-pályázat utján építési árajánlatok is bekérhetők legyenek. Ezek fölött aztán a Vezértestület rendes őszi gyűlése dönthetne. Ebben az esetben elegendő idő állana rendelkezésünkre az épület legkésőbb 1963 nyarán történendő befejezésére. Ezzel összefüggően határozni kell jelen gyűlésünknek arról is, hogy mivel székházunk a megvásárolt teleknek, amely egy kisebb utcatömb, csak az úgynevezett C-2 zóna részén építhető fel, mi történjék a fennmaradó “residential” résszel, amin három házhely van? Spekulativ alapon tarsuk-e egyelőre üresen, vagy azonnal áruba bocsássuk ? Tisztikarunk előtt jövedelmezőség és szépészeti szempontból ez utóbbi látszik kívánatosnak, s ha Vezér­testületünk is úgy látja jónak, határozza meg a minimális el­adási árat s bízza meg a tisztikart az eladás lebonyolításával, valamint az uj épülethez szükséges belső berendezés időben való beszerzésével. Úgy látszik, ez a négy éves terminus lesz az, amely alatt Egyesületünk, illetve annak Vezértestülete, történetünknek az alapításoktól eltekintve, eddig legnagyobb jelentőségű alkotásait fejezheti be. Áldott legyen az Ur, hogy ennek lehetőségét szá­munkra megadta. Kötelességünk viszont az, hogy ehhez a munkához testüle­tünknek minden tagja megadja a maga részéről megadható maxi­mális erkölcsi és anyagi segítséget nemcsak, de úgy első, mint következő nemzedékeink tagjainak bekapcsolásával segítse ügyeinket teljes diadalra vinni. Nem büszkélkedni akarunk mi ezekkel az alkotásokkal, hanem becsületesen szolgálni úgy hitünknek vallóit, mint egyetemes magyarságunkat. Ehhez nem csupán a mi erőink, de mindenek fölött a Mindenható segítsége szükséges, amiért imádkozni és dolgozni nem szűnhetünk meg. Befejezésül pedig hadd köszönjem meg azt a szives koope­rációt, amiben úgy tisztikarunk, mint Vezértestületünk többi tagjai, hivatalnokaink és külső munkatársainktól részesültem. — Abban a reményben, hogy ebben a jövőben is részem lehet, kérem jelentésem elfogadását, megtárgyalását, a szokásos fel­mentvény megadását és vagyok további szolgálatra készen testvéri szeretettel: BORSHY K. GYÖRGY

Next

/
Thumbnails
Contents