Fraternity-Testvériség, 1961 (39. évfolyam, 1-12. szám)
1961-12-01 / 12. szám
TESTVÉRISÉG 13 Amint haza érkezik, félrevonulunk a “szentélyébe. A falon Kossuth Lajos képe. Saját kezű, francia nyelvű levelével, melyben sorsjegyet kér egy kölni cégtől, emigrációjában. Egy kancsó: liákóczi-korabeli Habanas agyagedénykészitőktől. S amint a történelem a váltunkra telepszik, akárcsak a sárospataki “Sub rosa” szobában ülnénk, hosszu-hosszu hallgatás után szól: — Tudod jól! Akkor is menekülni kellett. A kisebbségi sors elől. 1936-ban érkeztem ki. Pontosan 25 éve. Egy bőrönd bélyeget hoztam magammal. Ezzel próbáltam kereskedni a Broadway egyik 25-ik emeleti szobájában. A szomszéd hirdető iroda minden reggel újságokat dobált ki a folyosóra. Köztük magyar újságokat is. Felvettem, böngésztem, s mikor valahogyan tisztába jöttem a helyzettel, irni kezdtem. Különböző hetilapoknak. H amarosan a Bethlehemi Híradóhoz kerültem szerkesztőnek . . . — S ma három hetilapod van New Jersey államban. És bár nehezen vivőd az igazság útját, j obbról-balról támadások érhetnek, egyben mindenki megegyezik: nincs itt 25 éve magyar megmozdulás, amelynek ne siettél volna önzetlenül segítségére. Hogy csinálod ezt? — Itt van — és rámutat megint a falra. Ahol már a régmúlt történelmén keresztül, a jelen süt át képekben. Volt elnökök-kormányzók közéleti intézmények megbízatása, elismerése sejteti, hogy akár menekültek felkarolásáról, akár ösztöndíjakról, Kossuthbélyegek kiadásáról, akár az óhazaiak megsegítéséről volt szó, Ikafalvi Diénes László szorosan összeforrt velük. S egy emigráns nép életében kis történelmet szolgált tehetségével és akarásával. — De talán hagyjuk — szól az újságírótól várható ellenkezéssel. — Mi már átültetett fa vagyunk, amelynek nem szabad, csak gyenge pillanataiban visszanézni. — Átültetett fa . . . átültetett fa — zsörtölődöm szerénységén. Bárcsak mindenkin igy sikerülne ez az “átültetés”. És a szorosan vett interjút már be is fejezve, ülünk kettesben, mint akkor régen a székely faluk országúti kövein, az éjszakában. Túl rajtunk, apró szellemi munkásokon, átfogjuk a multat, hogy jelenbe is érkezzünk. Felnézek a falon lévő képre, s már ki is pöttyentem a szavakat: — Emlékszel? . . . Juhász Gyula . . . “Kossuth nem tra